Magyarország egyik legnagyobb tüntetése lehet a mai

Sok tervezés, várakozás és kiskapuk kijátszása után eljutottunk oda, hogy ma lesz a Fudan Egyetem elleni tünetés. Vagy mondhatjuk azt is, hogy tüntetések, hiszen a járványügyi-szabályozások szerint egy gyülekezésen csak 500 ember vehet részt. A tüntetés eseményére viszont már

csaknem 25 ezren jeleztek vissza és ebből 6 ezren jelezték, hogy ott lesznek.

A gyülekezés 15:00-tól az Andrássy úton a Kodály körönd és a Hősök tere kisföldalatti megálló közötti szakaszon lesz. 16:00-kor pedig megindul a tömeg a Kossuth térre az Andrássy-Erzsébet tér-József Attila utca-Széchenyi tér – Akadémia utca útvonalon. A Kossuth Térre fél 6-ra ér a tömeg, ahol beszédek is lesznek.

A gyülekezésnél viszont nem mindegy, hogy hol lépünk be, ugyanis beléptetést kellett csinálni:

A védettséggel rendelkezők (és a hozzájuk tartozó 18 éven aluliak) a Kodály Körönd felől, illetve a Rippl-Rónai utcánál tudnak a rendezvény területére belépni.

Akik pedig még nem rendelkeznek védettséggel, ők az Andrássy út Rippl-Rónai utca és Hősök tere kisföldalatti kijárat közötti szakaszon, két oldalt a szervízúton kell belépniük.

A Kossuth Téren több felszólaló is lesz:

  • Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere
  • Bereczki Áron, Hallgatói Szakszervezet
  • Gede Márton és Őze Sándor aktivisták, lakhatási szervezetek nevében
  • Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, a tüntetés szervezője
  • Karácsony Gergely főpolgármester, előválasztási miniszterelnök-jelölt

A tüntetésre majdnem az összes párt jelezte támogatását, részvételét.

Sok kis tünetés ≠ egy nagy tüntetés

Egy május 21-i kormányendelet értelmében 500 résztvevőig minden szabadtéri rendezvény – ezáltal tüntetés is – korlátozás nélkül tartható, afölötti létszámnál viszont csak a védettségi igazolványosok gyűlhetnek. Ennek egy kiskapuja volt az a megoldás, hogy Jámbor a rendőrségnél 12 tüntetést jelentett be, kis távolságra egymástól. A szervező kérdésünkre elmondta, hogy a rendőrség aktívan igyekszik segíteni a tüntetés szabályos megvalósításában. Az egyetlen jogszerű, bár kétségtelenül abszurd megoldást, hogy sok kis tüntetést jelentettek be, ezt a rendőrség is tudomásul vette.