Szavazz! Orbán, vagy Gyurcsány szülinapján vennél részt?

Ezen a héten volt a magyar belpolitika két nagyágyújának és ősellenségének a szülinapja.

Orbán Viktor, 58 éves lett május 31-én hétfőn. A miniszterelnök 1963-ban született Székesfehérváron. Gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsútdobozon töltötte, általános iskolába Alcsútdobozon, Vértesacsán és Felcsúton járt. 1977-ben Székesfehérvárra költöztek, ott végezte középiskolai tanulmányait a Teleki Blanka Gimnázium angol nyelvi tagozatos osztályában. Érettségi vizsgáit 1981-ben tette le. 1987-ben pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott.

Születésnapját nem verte nagy dobra (csak a rajongói tábora), egy egyszerű poszttal letudta.

Gyurcsány Ferenc pedig pénteken, június negyedikén töltötte be kereken a hatvanat. Gyurcsány 1961-ben született Pápán. Általános iskolai tanulmányát Pápán végezte el, majd az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban kezdthette el középiskolai tanulmányait, de végül Türr István Gimnáziumban érettségizett 1979-ben Pápán. Tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán folytatta technika–biológia szakon, és 1984-ben főiskolai, majd a Közgazdaságtudományi Karon levelező hallgatóként egyetemi diplomát szerzett.

Gyurcsány is igen szelíden ünnepelte a kerek 60-at, egy integetős emojival és a korával le is tudta az egészet.

Na de jöjjön a lényeg, a szavazás:

Eredményhirdetés pedig pénteken lesz!