Közösen zenél Hajós András és Gyurci, a Down-szindrómás kamasz

A Rejtett Kincsek Down Egyesület felkérésére született meg Hajós András és Gyurci, a Down-szindrómás kamasz közös alkotása.

A zenész, tv-s showman, valamint a Dalfutár című nagysikerű zenei műsor egyik megalkotója ezúttal maga ragadott gitárt. Egy számára ismeretlen fiúval, a 18 éves Sinka György Gáborral egy délután alatt született meg az egyperces Szív dalocska az Egyesület kampányához. Gyurci korábban szerepelt már az Egyesület Down Világnaphoz készült kisfilmjében is – lényegében ott, a forgatáson, spontán módon derült fény beatbox tudására, amit ebben a videóban is bemutat.

A felvétel a SuperSize Recording stuiójában született, ami nem idegen terep Hajós számára, hiszen itt készülnek a Dalfutár című műsorban megírt dalok felvételei is.

"Sok gyerekkel dolgoztam már és sok zenésszel. Arra jutottam, hogy minden zenész kicsit gyerek is és minden gyerekben lakik egy muzsikus. De közben mindannyian elsősorban emberek vagyunk és a különbség sokkal kisebb köztünk, mint néha ijedtünkben érezzük. Erről szól ez kis dal, akkor is, ha szövege csak annyi: dibdab dibadiba dibb dabb dib dabb. A szöveget Gyurci írta, de magam sem fogalmazhattam volna szebben.
#nincskülönbség"

-Írja Hajós András facebook posztjában.