Majka szerint „nyakába szakadt egy gyűlőletcunami”, miután Szijjártónál járt

A rapper nemrég találkozott Szijjártó Péterrel, amelyről a külügyminiszter egy közös fotót is posztolt.

A kép azonban úgy tűnik, hogy hatalmas port kavart Majka kommentjei és követői között, többen heves nemtetszésüket fejezték ki.

Majka ezekre a támadásokra reagált a Facebook-oldalán.

Szerinte ma Magyarországon az emberek nem beszélik meg a problémáikat, pedig ez az út az előrehaladáshoz és a fejlődéshez. Megjegyezte azt is, hogy úgy látja, a magyar emberek fejében nem elfogadható az, hogyha valaki a barátjának mondhat egy bármilyen oldalra tartozó politikus.

Majka ezután arra panaszkodott, hogy a kép megjelenése után többen a „talpnyaló” jelzővel illették, mert szerinte Magyarországon nincs olyan, hogy egy ember vagy közszereplő politikailag független.

„A függetlenség megszűnt, táborokra szakadunk. A legtöbben úgy érzik, dönteniük kell. Vagy ide, vagy oda kell állniuk. Én büszkén vállalom, hogy sehová sem tartozom.”

-írta.

Állítása szerint eddig sosem kérték tőle egyetlen munkahelyén sem, hogy meghatározott ideológia szerinti propagandát gyártson, és úgy gondolja, az sem jelent részrehajlást, hogy a TV2-nél dolgozik. Itt példaként Hajós Andrást és Till Attilát említette meg, mint politikai függetlenségükben megkérdőjelezhetetlen személyeket.

„Attól vagyok seggnyaló,hogy elviszem az elmúlt egy év problémáját egy olyan emberhez, akivel jó kapcsolatom van, és értelmesen meg tudjuk beszélni?? Ha emiatt egy picit változik a szórakoztatóipar helyzete, akkor annak nagyon sokan örülhetnek. Olyanok is, akik most fröcsögnek, és olyanok is, akik a Facebookon nagymenők, de arra nem veszik a fáradtságot , hogy négyévente elmenjenek szavazni és formálják a jövőt, vagy próbáljanak változtatni rajta. Ha a találkozónk révbe ér, nemcsak a színpad ezen oldalán örülhetnek, hanem a közönség részéről is.” -fogalmazott a rapper.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter és Majka a Külügyminisztériumban 2021. április 19-énFotó: fotó: Borsos Matyas)