Brazíliában tombol a helyi variáns, 40 év alattiak az intenzíven

Sao Paulo (Brasil). Author: Alexandre C. Fukugava / Pixabay

A Reuters hozta nyilvánosságra a Brazil Intenzív Terápiás Orvosok szövetségének jelentését, amely szerint a koronavírus brazil mutánsa egyre több esetben okoz súlyos megbetegedést a 40 évnél fiatalabb fertőzötteknél.

Brazília az egyik olyan hely a világban, ahol a koronavírus harmadik hulláma a legnagyobb pusztítást végzi éppen. A halálozási adatok alapján naponta átlagosan 4000 fertőzött veszti életét, az intenzív osztályok és a lélegeztető gépek pedig régen elérték a maximális kapacitásukat.

A jelentés szerint az intenzív osztályok betegeinek 52 százaléka 40 alatti, ami hatalmas, több mint 16 százalékos növekedést jelent arányosan az év elejéhez képest.

Az okok egyelőre nem világosak, de két lehetséges forgatókönyv látszik kirajzolódni. Egyrészt a a brazil mutáns elterjedése állhat a háttérben, ami a fiatalokra nézve is sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a koronavírus korábbi fajtája.

Másrészt az idősek nagy részét már Brazíliában is beoltották, így a fiatalok azok, akik teljesen védtelenek maradtak a vírussal szemben. Akárhogy is, a jelenség rendkívül aggasztó.