A Nirvana zenekar frontembere, Kurt Cobain 27 éve, 1994 Április 5-én lett öngyilkos, 27 évesen.
A Nirvana a 90’s évek elején a világ egyik leghíresebb rockzenekarává nőtte ki magát meglehetősen gyorsan. Összesen 7 évet tudhat be pályafutásának a 3 tagú együttes (1987-1994). A nagy áttörés 90-ben jött el a Nivermind című albumukkal, mely tartalmazta a máig is népszerű Smless like teen spirit című számot, melyet a 90’s években folyamatosan a zenei toplistákon volt. Videóklipjét folyamatosan játszotta az MTV.
A Nirvana kiadója, a DGC Records 250.000-re jósolta a Nevermind lemez példányeladását, helyett azonban 400.000 kelt el belőle. A hatalmas, hirtelen jött népszerűség a frontembernek, Kurt Cobain-nak azonban nem volt épp kedvére való. Állítólag sokkal jobban kedvelte a kis klubokat, mint a nagy stadionokat. Nem bírta a népszerűséget, személyiségéből adódóan a magányt és az egyedüllétet preferálta. Eluralkodó drogproblémái, gyomorpanasza, illetve a hirtelen jött npészerűség, melyet nem tudott kezelni végül öngyilkosságba sodorta.
Íme, a búcsúlevele:
„Egy tapasztalt, együgyű ember szavai következnek, aki nyilvánvalóan szívesebben lenne egy elsatnyult, infantilis panaszgép. Szeretnék érthetően fogalmazni ebben a levélben. Évek óta, amióta először találkoztam közösségetek - hogy is mondjam - függetlenséghez kötődő etikájával és ölelésével, a punk-rock élet „alapiskoláit” jártam, és az ott kapott figyelmeztetések mindegyike igaznak bizonyultak. Már túl sok éve nem éreztem a zenehallgatás és -alkotás izgalmát. Sem az olvasásét és az írásét. Elmondhatatlan bűntudatom van ezek miatt. Például, amikor ott vagyunk a kulisszák mögött és kialszanak a fények és tombolva felzúg a tömeg.. Ez nem hat rám úgy, ahogy Freddie Mercuryra hatott, aki láthatóan imádta a tömegből felé áradó szeretetet és rajongást. Ez én abszolút csodálom és irigylem. Az igazság az, hogy nem tudlak becsapni titeket. Ez egyszerűen nem fair sem veletek, sem önmagammal szemben. A legszörosszabb, amit el tudok képzelni, hogy színleléssel átverem az embereket és úgy teszek, mintha 100%-osan jól érezném magam. Néha úgy érzem, mintha színpadra lépés előtt blokkolóórára lenne szükségem. Mindent kipróbáltam, már ami erőmből tellett, hogy mindezt értékelni tudjam. Most is próbálom, Isten bizony próbálom, de ez nem elég. Tisztában vagyok vele, hogy sok embert megérintettünk és szórakoztattunk. Nárcisztikus az, aki csak akkor értékeli a dolgokat, amikor már elmúltak. Túl érzékeny vagyok. Kicsit tompábbnak kéne lennem ahhoz, hogy ismét úgy lelkesedhessek, mint gyerekkoromban. Az utolsó 3 turnén sokkal jobban elfogadtam az embereket, akiket személyesen, illetve rajongóinkként ismertem, de még mindig nem vagyok túl a frusztráción, bűntudaton és empátián, amelyet mindenkivel szemben érzek. Mindünkben van valami jó, és én azt hiszem, egyszerűen túlságosan szeretem az embereket. Annyira, hogy az már nagyon elszomorít. A szomorú, érzékeny, nem elfogadó, halak jegyű Jézus-emberke. Miért nem élvezed egyszerűen? Nem tudom! Van egy istennő-feleségem, aki ambiciózus és empatikus, és egy lányom, aki túlságosan emlékeztet arra, milyen is voltam régen: tele szeretettel és kedvvel, minden szembejövőt megcsókolva, mert mindenki jó és senki se bántja. És ez annyira megrémít, hogy teljesen lebénulok. Még a gondolatát sem tudom elviselni, hogy Frances is ugyanolyan nyomorult, önpusztító, halott rocksztárrá válik, mint én. Jól vagyok, nagyon jól vagyok és hálás vagyok, de hétéves korom óta gyűlölettel teltem meg általában az emberek iránt. Csak azért, mert az emberek számára aki empatikus, annak oly könnyű. Azt hiszem, csak azért, mert túlságosan szeretem és sajnálom az embereket. Égő, émelygő gyomrom poklából köszönöm mindenkinek az elmúlt években kapott leveleket és aggodalmakat. Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok! Nincs már bennem szenvedély és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni.
Béke, szeretet, együttérzés,
Kurt Cobain
Frances és Courtney, ott leszek az oltárotoknál. Courtney, kérlek folytasd, Francesért. Az életéért, ami sokkal boldogabb lesz nélkülem.
Szeretlek, szeretlek!”
