Március 15-e nem csupán magyar nemzeti ünnep, de sajnálatos módon erre a napra tehető a szíriai háború kirobbanásának 10 éves évfordulója is.
Az UNICEF közleménye felhívja rá a figyelmet, hogy az évek óta tartó szíriai pokol következtében mára az ottani gyermekek 90%-a szorul humanitárius segítségnyújtásra, amely egyértelműen szomorúan magas szám.
A szíriai konfliktus gyermekek generációinak jelenét és jövőjét semmisíti meg – áll az UNICEF legújabb jelentésében, amelyet a világszervezet a konfliktus 10. évfordulójára, március 15-ére időzített. A jelentés szerint jelenleg a gyermekek 90%-ának van szüksége humanitárius segítségnyújtásra, ez 20%-kal több mint az előző évben.
„A mostani évforduló nem lehet csupán egy újabb zord mérföldkő: miközben a világ másfelé tekint, a szír gyerekek és családok folyamatosan az életükért küzdenek. A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie azért, hogy békét teremtsen Szíriában és támogassa a gyermekeket.”
-– mondta Henrietta H. Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.
Az egy évtizednyi konfliktus tragikus csapást mért a szíriai gyerekek és családok életére. Az elmúlt évben 230%-kal növekedett egy alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár ára, és több mint félmillió öt éven aluli gyermek szenved krónikus alultápláltságtól.
Szíriában közel 2.45 millió gyermek, a környező országokban pedig további 750.000 szír gyerek maradt ki az oktatásból.
Megerősített források szerint 2011 és 2020 között:
- közel 12.000 gyermek veszítette életét vagy szerzett súlyos sérüléseket
- több mint 5.700 gyereket soroztak be katonának, néhányan mindössze hét évesek voltak
- több mint 1.300 oktatási és egészségügyi intézményt, valamint azok személyzetét érte támadás
A poszttraumás stressz tüneteit mutató gyerekek száma megduplázódott 2020-ban. A véget nem érő erőszak, a szörnyű traumák és sokkhatások romboló hatással vannak a gyermekek mentális egészségére.
Különösen aggasztó a helyzet Szíria északi részén. Északnyugaton gyermekek milliói élnek belső menekültként. A családok nagy részének többször is útra kellett kelnie, hogy biztonságosabb területre vándoroljanak. A hosszú tél alatt a kemény hideggel, esőzésekkel, fagyokkal és hóval is meg kellett küzdeniük – sátrakban vagy befejezetlen, lerombolt épületekben meghúzódva. A súlyos erőszakos cselekmények 75%-a szintén az északnyugati régióban történt.
A szomszédos országokban befogadott szíriai menekült gyermekek száma több mint tízszeresére, 2.5 millióra nőtt 2012 óta. Ezek az országok a szír menekültek 83 százalékának elhelyezéséről gondoskodtak, ami további terhet ró a már így is szűkösen élő közösségekre.
Az elmúlt 10 évben az UNICEF a következőket tette a szíriai háború áldozataiért:
- közel 900.000 gyermek részesült rutin immunizációban vagy kapott kanyaró elleni oltást
- több mint 400.000 gyereknek nyújtottak pszichoszociális támogatást
- több mint 3.7 millió gyermek részesült oktatásban
- több mint 5.4 millió ember jutott tiszta ivóvízhez
- több mint 55 millió ember kapott egészségügyi tájékoztatást a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban
„Az óriási kihívások ellenére, a szír gyermekek és fiatalok megmutatják nekünk, mi a valódi kitartás és elszántság. A tanulás és egy reménytelibb jövő építése iránti elhivatottságuk fantasztikus”
– mondta Ted Chaiban, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai régiójának igazgatója, majd hozzátette:
„Továbbra is kiállunk a szír gyermekekért és a befogadó országokért, valamint számítunk a nemzetközi közösség nagylelkű támogatására is”
Az évforduló kapcsán az UNICEF közzétett egy videót, amely összegyűjti az érintett gyermekek visszaemlékezéseit. gyerekek visszaemlékezéseit.
Amennyiben Ön is támogatni szeretné a segítségre szoruló szír gyermekeket, támogassa az UNICEF munkáját Szíriában és a térségben az alábbi weboldalon keresztül: https://unicef.hu/10-eve-tart-a-szir-konfliktus