Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese és alelnöke szerdán tartott sajtótájékoztatót, amelyben bejelentette, hogy kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz a határontúli kettős állampolgárok magyar oltáshoz jutását illetően.
A képviselő azzal kezdte a beszédet, hogy elmondta, az ATV tudósítása alapján az utóbbi időben igen élénk a forgalom a magyar-ukrán határon, mivel a hírek szerint a határontúliak oltakozni járnak át az országba.
Vadai kiemelte, hogy az oltakozánál nem számít a társadalombiztosítási jogviszony, csupán az állampolgárság, de a DK a fentiekre vonatkozó információt nem talált a kormányzati honlapokon.
Vadai Ágnes a DK nevében a következő kérdésekkel fordult Orbán Viktorhoz:
- Számolt-e a kormány a vakcinák megrendelésnél a határontúli nagyar állampolgárokkal?
- Hogyan regisztrálhatnak ezek az emberek?
- Hol fogják ezeket az embereket oltani? A háziorvosi rendelőkben vagy az oltópontokon?
- Milyen rend alapján oltják be ezeket az embereket?
„Természetesnek tartjuk azt, hogy oltakozni kell. Természetesnek gondoljuk azt, hogy minden magyar állampogárnak jár az oltás. De azért ezekre a kérdésekre, például hogy hány vakcinát rendelt végülis a magyar kormány, és beleszámolta-e a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határontúli magyarokat, erre választ kell kapnunk.”
-hangsúlyozta a képviselő.
Vadai Ágnes a mai napon be is adja a fenti kérdéseket Orbán Viktornak, sajtótájékoztatójában pedig kiemelte, hogy reméli, hamarosan választ kap mindenki.