Tízszer magasabb a Covid-19 halálozási aránya ott, ahol több a túlsúlyos felnőtt

A Covid-19 által okozott halálos kockázat körülbelül tízszer nagyobb azokban az országokban, ahol a lakosság nagy része túlsúlyos – írja a CNN az elhízás világfórumának szerdán közzétett jelentése alapján.

A kutatók megállapították, hogy 2020 végére a globális értelemben vett Covid-19 általi halálozási arány több, mint 10-szer magasabb volt azokban az országokban, ahol a felnőtt állampolgárok nagyobb része túlsúlyos, összehasonlítva azokkal az országokkal, ahol kevesebb a túlsúlyos lakos.

A kutatócsoport megvizsgálta a Johns Hopkins Egyetem (JHU) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által gyűjtött halálozási adatokat, és megállapította, hogy a február végéig jelentett 2,5 millió Covid-19 halálesetből 2,2 millió volt azokban az országokban, ahol a lakosság több mint fele túlsúlyos.

A több, mint 160 országból származó adatok és tanulmányok elemzésével a kutatók azt találták, hogy a koronavírus halálozási aránya az országok elhízási gyakoriságával együtt növekedett. Megjegyzik mindemellett, hogy ez az összefüggés az életkorhoz és a nemzeti általános jóléthez való igazodás után is fennmaradt.

A jelentés megállapította, hogy minden olyan országban, ahol a lakosság kevesebb, mint 40%-a túlsúlyos, alacsony volt a Covid-19 halálozási aránya, 100 000 lakosból legfeljebb 10 embert érintett. Ellenben azokban az országokban, ahol a lakosság több mint 50%-a túlsúlyos, a Covid-19 halálozási aránya jelentősen magasabb volt – 100 000 emberből nagyjából 100-an vesztették életüket.

A kutatók szerint a túlsúly súlyosbíthatja a további egészségügyi problémákat és vírusfertőzéseket is, mint például a H1N1, az influenza, de ilyen a koronavírus is. Az Elhízás Világfórumának tanácsa azt javasolja, hogy a tesztelésnél és az oltásoknál az elhízással élők előnyben részesüljenek.

„A többségében túlsúlyos népesség egy általánosan egészségtelen társadalom képét festi le, miközben egy pandémia közepén vagyunk.”

-írja a kutatócsoport a jelentésében.

Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési Központja szerint az amerikai lakosság közel háromnegyede túlsúlyos vagy elhízott.