Ma van a bűncselekmények áldozatainak világnapja

1990. február 22-én tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, és ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja. Magyarországon a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésére 1993 óta tartják.

Magyarország Ügyészsége a honlapján közzétett közleményben hívta fel a figyelmet ennek a napnak a fontosságára, a bűncselekmények közül pedig kiemelték az emberkereskedelem áldozatainak sorsát, akiknek még a mai napig sem jut kellő figyelem.

Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy az áldozatokhoz mindig tartoznak elkövetők is. Fontos lépés a bűncselekmények és az emberkereskedelem áldozatainak segítésében, illetve a bűnmegelőzésben, hogy az elkövetők arányos retorziót kapjanak és szigorú büntetésre számítsanak.

Ennek jegyében 2020. július 1-től nem csak maguk az emberkereskedelmet végrehajtók, de azok is hatósági értelemben vett bűncselekményt követnek el, akik emberkereskedelem áldozatának szolgáltatásait veszik igénybe.

Az ügyészség a közleményben továbbá azt is elmondja, hogy a belügyminisztérium szervezésében rendőrök, ügyészek és bírók közös, az emberkereskedelemről szóló, folyamatos képzéseken vesznek részt. A képzések sajátossága, hogy a bűnüldöző és az igazságszolgáltatás képviselői együtt, gyakorlati példákon keresztül vesznek végig egy-egy ügyet: így jobban megismerhetik egymás gondolkodásmódját, elvárásait.

Ha Önnek, vagy bárkinek a környezetében segítségre van szüksége, jelezze a rendőrségen a 112-es számon, az illetékes ügyészségen (http://ugyeszseg.hu/ugyeszsegek/) vagy az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat +36-80-20-55-20-os telefonszámán.