Gyurcsány is megszólalt Fekete-Győr miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatban

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-posztjában reagált a Momentum Mozgalom vasárnapi bejelentésére, miszerint a párt Fekete-Győr Andrást indítja miniszterelnök-jelöltjeként.

Magyarország volt miniszterelnöke egyértelmű támogatását fejezte ki a Momentum pártelnökének indításával kapcsolatban hétfői Facebook-bejegyzésében. Kifejezte, hogy szerinte a Momentum az egyetlen helyes döntést hozta meg ezzel a lépéssel.

Hangsúlyozta továbbá, hogy szövetségéről ezután is biztosítja a fiatal Momentumosokat, hiszen az egymást követő generációknak nem irigykednie kell egymásra, hanem támogatniuk kell egymást a siker érdekében.

„Most is jött egy új generáció. Korábban a Jobbik, most ők. Hála Istennek. És nem baj, ha mások, mint mi. Sőt! Az lenne baj, ha nagyon hasonlítani akarnának ránk. Fogadjátok megértéssel és tisztelettel az európai demokraták új magyar generációját!”

-irta Gyurcsány Ferenc.

A Momentum és a DK egyébként nyíltan szövetségben áll a demokratikus ellenzéki szövetség keretein belül.