Bevonhatják a Boeing 777-eseket, miután a hétvégén több gép hajtóműve is darabokra hullott

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó cég azt javasolta, hogy minden azonos típusú motorral rendelkező 777-es járművet vonjanak ki a forgalomból, miután egy ilyen típusú gép szombaton meghibásodott, és a szerkezet egy része darabjaira hullott Denver felett.

A denveri gép Honolulu felé tartott, csakhogy az egyik hajtómű az indulás után fél órával kigyulladt, és darabjaira esett szét. A 238 utast szállító 328-as járat kényszerleszállást hajtott végre a denveri repülőtéren, az utasoknak szerencsére nem esett bajuk. A leváló alkatrészek Broomfield városának több különböző pontján csapódtak be hatalmas robajjal, csodával határos módon azonban senki sem sérült meg.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) kezdeti megállapítása szerint a legtöbb kár a jobb motorban történt, ahol két ventilátorlapát eltört, és más lapátok is ütköztek. A repülőgép törzse csak kisebb károkat szenvedett.

Nem sokkal ezután, szintén szombaton egy hollandiai Boeing géppel is hasonló meghibásodás történt. A darabokra hulló turbinalapátok Meerssen városa fölött zuhantak le, ebben az esetben is csupán két személy szenvedett könnyebb sérülést.

A gyártó nyilatkozata szerint 128 darab repülőgép használatát kell felfüggeszteni, amíg tartanak a vizsgálatok és az ellenőrzések. Idő közben az United Airlines és Japán két fő üzemeltetője is felhagyott 56 ugyanilyen motorral rendelkező gép reptetésével.

„Amíg a vizsgálat folyamatban van, javasoljuk a Pratt & Whitney 4000-112 motorral hajtott 69 darab üzemben lévő, és 59 darab raktárban várakozó 777-es repülőgép működésének felfüggesztését”

– áll a vállalati közleményben.

A Pratt & Whitney közölte, hogy külön csapatot állított fel a nyomozókkal való együttműködésre.

A Szövetségi Légiközlekedési Hatóság (FAA) vasárnap este találkozott a motorüzem és a Boeing képviselőivel az ügyben. A FAA szerint a United az egyetlen amerikai légitársaság, amely ezt a 777-es modellt repteti, mivel a többi ilyen típus gép Japánban és Dél-Koreában van használatban.

A Korean Air, amelynek hat repülőgépe van üzemben és további 10 üzemen kívül, közölte, hogy a dél-koreai hatóságok útmutatásait várja a 777-es modellekkel kapcsolatos esetleges intézkedésekről.

Az ügynökség az esetet követően további ellenőrzéseket rendelt el a Pratt & Whitney 4000 motorral felszerelt Boeing 777 repülőgépekre vonatkozóan. Steve Dickson, az FAA igazgatója közleményében az alábbiakat mondta:

„Átnéztük az összes rendelkezésre álló biztonsági adatot a szombati eseményt követően. A kezdeti információk alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kell hosszabbítani az ellenőrzési intervallumát azoknak az üreges ventilátorlapátoknak, amelyek egyedülállóan ehhez a motormodellhez tartoznak, és kizárólag Boeing 777 repülőgépeken használhatók.”

A motorok meghibásodása egyébként hatalmas balszerencse a Boeing számára, miután a 737 Max típusú modelleket is ki kellett vonni a forgalomból 18 hónapon keresztül két repülési balesetet követően, amelyekben összesen 346 ember vesztette életét.