Orbán: Az oltás vezet vissza a normális élethez

A miniszterelnök a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján napirend előtti felszólalásában tartotta meg évértékelőjét, és az idei évre kitűzött célokról is beszélt.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában a járványról, a vele záró korlátozásokról, az oltásról, a magyar gazdaságról, és a kormány előtt álló feladatokról beszélt hétfő délelőtt.

Ez a két hónap, ahogy az elmúlt 1 év is a koronavírus elleni küzdelemről szólt

Orbán beszédét a koronavírussal kezdte, és a vele járó korlátozásokról. Szerinte a november 11-én bevezetett szigorú korlátozások szükségesek voltak, és azoknak köszönhetjük, hogy a járvány második hullámát legyőztük. Azzal, hogy Magyarország nem vezetett be enyhítéseket a karácsonyi időszakra, – mint ahogy azt több nyugati ország is tette – azzal megelőztük azt, hogy már a harmadik hullám ellen küzdjünk. A miniszterelnök szerint a csatát megnyertük, de a háborút nem, hiszen 10 napja nem csökken a járványgörbe, ami a járványügyi szakemberek szerint a vírus ragályosabb mutáns variánsa miatt van. Figyelmeztetett, hogy emiatt egy emelkedő tendencia is bekövetkezhet.

„A cél, hogy erősebben jöjjünk ki a járványból, mint ahogy belementünk.”

Vakcina, és újranyitás

Orbán közölte, hogy a koronavírust vakcina nélkül nem tudjuk megállítani, ezért az a legfontosabb, hogy megpróbáljunk minél több vakcinát beszerezni. A vakcina mindegy, hogy orosz, kínai, vagy európai, minden olyan otlás jó, ami gazdaságos és már több millió embert beoltattak vele – hangsúlyozta a miniszterelnök. Ezért kötött le az ország 1 millió emberre elég orosz Szputnyik V vakcinát, és 2.5 millió emberre elég kínai Sinopharm vakcinát. Ismerette, hogy Magyarországon már 5 hatékony, és biztonságos oltás rendelkezik engedéllyel, amely a tömeges oltás megkezdésésnek a kulcsa.

„Elértük, hogy mi magyarok május végéig 3 és fél millió emberrel többet tudunk beoltatni, mint egy hasonló nyagságú Eu-s ország.”

Hangsúlyozta beszédében, hogy reális esélyt lát arra, hogy április elejére a 2 millió beoltottat is meghaladhatjuk, vagyis minden 60 évnél idősebb regisztrált megkaphatja a koronavírus elleni oltást. Mivel az oltás vezet vissza a normális élethez, ezért nem szabad politikai kérdést csinálni belőle.

Orbán elmondta, hogy a járvány kezdete óta meghallgatják a járványügyi szakemberek döntéseit, de mellette számít az emberek véleménye is. Itt felidézte a legutóbbi nemzeti konzultációt, amelyben a lakosság véleménye alapján döntöttek az őszi korlátozásokról.

Budapest, 2021. február 15. Orbán Viktor miniszterelnök napirend elõtt szólal fel a Gazdaság újraindításáról címmel az Országgyûlés idei elsõ ülésén 2021. február 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd

„A járványnak még nincs vége, az oltási program elindulásával új szakaszba léptünk.”

Szóba került a legújabb nemzeti konzultáció is, amely az újranyitásról szól. Hét kérdést fog tartalmazni, de ezek részleteiről nem beszélt. A konzultáció ezen a héten lesz online kitölthető.

Magyarország jobban teljesít

Orbán elmondta, hogy a legfontosabb a kormány számára a járvány alatt a munkahelyek megvédése. A magyar gazdaság a járvány előtt Európa egyik a legstabilabb és gyorsan növekvő gazdasága volt, de a járvány nagyot ütött a gazdaságon. Ennek ellenére 2019 decemberében ugyanannyi embernek volt munkahelye, mint tavaly decemberben. Orbán felsorolta a kormány intézkedéseit, hogy milyen eszközökkel védték meg az embereket gazdaságilag a járvány ideje alatt: ilyen volt a hitelmoratórium bevezetése, a célzott bértámogatások, és a beruházási támogatások is.

Elmondta az újraindítási akcióterv 7 lépését is:

  • a 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája
  • lakásfelújítási támogatás (6 milliós hitel, ebből legfeljebb 3 millió forint támogatás)
  • 25 év alattiak szja-mentessége
  • 13. havi nyugdíj visszaépítése 4 részben
  • orvosi béremelési program
  • 10 évre 10 millió forintig 0 százalékos hitelt nyújtunk az újranyitó mikrovállalkozásoknak, akiknek nincs meg a kezdő összeg, 3 éves moratóriummal
  • a vállalkozásoknak nyújtott bértámogatás

Ezek után pedig sokezer milliárd forintos beruházástámogatási programot is indítanak uniós forrásokból, melynek a legnagyobb nyertesei az egyetemek lesznek.

1500 – 2000 milliárd forintot szánnak az egyetemfejlesztési tervekre.

Ezek mellett Orbán megígérte a nyugdíjak értékállóságát, amelyhez hozzáfűzte, hogy amit a baloldal elvett, azt ők lépésről-lépésre visszaadják.