Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férje vasárnap este a Partizán műsorában adott rendkívüli interjút, amit immáron 1 millió ember látott a YouTube csatornájukon. Most azt ígéri, szombatig újabb híreket szállít a Fidesz belső működéséről.
Miután Varga Judit lemondott Novák Katalinnal együtt, szombat este Magyar Péter, Varga exférje is bejelentette: benyújtja a lemondását mindkét állami társaságban betöltött pozíciójára. Szintén lemond a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt-ben viselt felügyelőbizottsági tagságról.
Ezt követően interjút adott a Partizánnak, melyben többek között arról beszélt, hogy „ha nem akarjuk azt, hogy a mi gyerekeink egy családi részvénytársaságban nőjenek föl, ami Magyarország, akkor érdemes ezen változtatni”. De beszélt Rogán Antal által működtetett propagandagépezetről is.
Hétfő este aztán újabb poszttal jelentkezett Magyar. Ebben arról írt, hogy hétvégén kerül sor a miniszterelnöki évértékelő beszédre, amihez a maga módján ő is igyekszik majd témát szolgáltatni.
Hogy ez a téma mi lehet, arról nem árult el semmit. Azt viszont leírta, hogy motiváltnak éri magát abban, hogy végre megtisztítsák a közéletet attól és azoktól, amitől és akiktől meg kell.