Gyurcsány Ferenc: „Az a dolgunk, hogy újrarendezzük az ellenzéki térfelet”

Gyurcsány Ferenc a Partizán csatornán adott élő adásban interjút, amiben értékelte a választásokat, az ellenzék helyzetét, de szóba került a nemrég felállt árnyékkormány is. Szerinte, amit a DK-ban csinálnak az nagyon rendben van és akkor is elműködne a pártja, ha egy hónapig be sem tenné oda a lábát. A kormánnyal szerinte nem lehet együttműködni, de nyomást kell gyakorolni rá.

A DK elnöke elmondta, hogy szerinte pártja éppen annyira vett részt a választásokon, mint amennyire kérték őket. Nem tartja helytelennek, hogy ő és Dobrev Klára sem állt a színpadon a választások éjszakáján, mert szerinte a teljes kampány felelőssége a miniszterelnök-jelöltet terheli.

Hozzátette, ha nyert volna Márki-Zay Péter, akkor sem ment volna fel a színpadra ünnepelni, de előre látta, hogy baj lesz. Szerinte az ellenzéki kampány akkor bicsaklott meg, amikor Márki-Zay Péter (akinek nevét egyébként nem mondta ki a műsorban) megnyerte az előválasztást. Azt is elárulta, a hódmezővásárhelyi polgármester a győzelme után csak februárban hívta fel Dobrev Klárát.

Az összefogásról elmondta, hogy a pártelnökök már nem nagyon tartják a kapcsolatot úgy, ahogy a választások előtt, személyes pártelnöki találkozó csak a választások utáni hétfőn volt.

Szerinte a választók dolga, hogy eldöntik, hogy velük tartanak-e vagy sem és pártjuk folyamatosan megy előre. Ezt azzal is alátámasztotta, hogy támogatottságuk nagyobb, mint a Jobbik, a Momentum és a többi kis párté együttvéve. A Momentumról azt is elárulta, hogy generációs pártnak lenni nagy kihívás, mert előbb utóbb ők is megöregednek.

Szerinte tavasszal magasabb lesz a DK támogatottsága, mert a többi pártnak nincs mondanivalója sem. Hozzátette, csalódott lesz, ha az árnyékkormány létrehozása ellenére nem lenne magasabb a támogatottságuk. Egyben elmondta, szerinte a kormány támogatottsága már jövő tavasszal lényegesen kevesebb lesz.

„Csak választáson szabad megpróbálni”

– mondta arra a kérdésre, hogy választások útján le lehet-e váltani a kormányt.

Egyben hozzátette, hogy szerinte ha „megindul a nép”, akkor ott nemzeti tragédia fog bekövetkezni.

„Jajjjj de nagyon nehéz…” – mondta arra a felvetésre, hogy a pártja XV. kerületi polgármestere kilakoltatott egy családot gyerekekkel, akik egyébként kifizették volna a teljes tartozását. Szerinte a városvezetőnek az a feladata, hogy a törvényességet betartsa, de nem kizárt, hogy ők hibáztak. Nagy nehezen, de megígérte Gulyás Mártonnak, hogy utánanéz ennek a konkrét esetnek.

Az árnyékkormányról elmondta, hogy nem szeretne kormánytag lenni.

„Nagyon szép dolgot csinálunk. A reményt teremtettük meg”

– mondta az árnyékkormányról, egyben hozzátette, hogy 2026-tól a miniszterelnököt Dobrev Klárának fogják hívni.

A DK nem fél alkalmazni az erejét

– mondta, egyben hozzátette, hogy továbbra is a többi ellenzéki párttal együttműködve képzeli ez a jövőt.

Szerinte az, hogy a saját pártja több támogatót szeretne és az árnyékkormányba most nem vesznek be másokat, az teljesen rendben van. Hozzátette, hogy nem szégyelli, hogy az ellenzék legerősebb pártjaként az ellenzéki térfelet össze akarják rendezni.

„Ez lesz a közepe az ellenzéknek”

– tette hozzá Gyurcsány.

A DK főpolgármester-jelöltjeként először Trippon Norbertet látta, de mivel neki mások az ambíciói, ezért indítottak már más jelöltet 2019-ben is. Arról, hogy 2024-ben kit indít főpolgármesternek a DK, azt legkésőbb 2023 őszén fogják elárulni. „Lehet a legjobb megoldás Karácsony Gergő” – tett hozzá.

A teljes interjú itt nézhető vissza: