Hatalmas adósságot halmoztak fel júliusban a közintézmények az energiaszámlák után

Az egyre emelkedő energiaárak egyre több közintézményt sodornak adósságba. Ez nyilván valahol paradoxon, hiszen éppen az állam nem ad saját intézményeinek rezsicsökkentett árat, ráadásul az állami vállalatok az állami intézményektől is beszedi az ÁFA költségét és a rendszerhasználati díjakat.

A Magyar Államkincstár (MÁK) azt közölte, hogy a költségvetési intézmények lejárt adóssága július végén 47,2 milliárd forint volt. Figyelmeztető jel, hogy a tartozás egyetlen hónap alatt 8,2 milliárd forinttal emelkedett, ami egyértelmű jelzés arról, hogy a költségvetési intézmények elkezdtek nem fizetni a piaci beszállítóiknak – írja a Népszava.

A lap azt is kiemeli, hogy az adósság elég jelentős részét, összesen 29,2 milliárd forintot az egészségügyi intézmények halmozták fel. 

Az 581 közintézményből 290 intézménynek van valamilyen formában tartozása, ami kisebb vagy nagyobb mértékű is lehet. Ez viszont azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden második közintézménynél vannak finanszírozási problémák, ami már egy rendszerszintű problémára utal.

A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy rég nem volt arra példa, hogy a nagy adósok listáján ne csak kórházak szereljenek. Márpedig a júliusi nyilvántartás szerint a TOP 10 tartozást felhalmozó közintézmény közé három rendvédelmi szerv is bekerült. Az Országos Rendőr-főkapitányságnál beélesedett egy (vagy több) 1,5 milliárd forintos követelés, így az intézmény tartozása 2,4 milliárd forintra ugrott.

A Készenléti Rendőrségnél 1,7 milliárdos ki nem fizetett adósságot talált a MÁK, míg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága ugyan kis mértékben csökkentette, de még így is egymilliárd forint feletti kifizetetlen számlát görget maga előtt. 

További részletek a Népszava oldalán.