Scholz: Németország a vártnál jobban áll az energiabiztonság megerősítésével

A kancellár a kormány kedden kezdődött kétnapos kihelyezett ülésének szünetében a tanácskozás egyik vendégével, Pedro Sanchez spanyol miniszterelnökkel tartott tájékoztatóján kiemelte: minden szükséges intézkedést megtettek ahhoz, hogy az ország átvészelje a következő két telet.

Azt még nem lehet kijelenteni, hogy minden rendben lesz, de “sokkal nyugodtabban tekintünk a helyzetre” – mondta Olaf Scholz.

A kancellár már az ülés előtt tett nyilatkozatában is rámutatott, hogy a kötelező ütemnél nagyobb tempóban halad a mintegy 23 milliárd köbméteres kapacitásukkal az éves fogyasztás nagyjából negyedét biztosító földgáztározók feltöltése, a töltöttségi szint már a 82 százalékot is meghaladja. 

Az orosz fölgázszállítások egyoldalú, Moszkva általi korlátozásából adódó hiány pótlását szolgálják a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas tengeri terminálok is, amelyek építése Olaf Scholz szavai szerint “hihetetlen” ütemben halad.

Olaf Scholz a spanyol kormányfővel tartott tájékoztatón arról is szólt, hogy a kihelyezett kormányülés kiemelt témái közé tartozik a nemzeti biztonságpolitikai stratégia, amelynek kidolgozásával a tervek szerint még az idén végeznek. Ez azért is fontos, mert az orosz elnök, Vlagyimir “Putyin visszahozta a háborút Európába” – mondta a kancellár.

Pedro Sanches aláhúzta, hogy az EU LNG-szükségletének 30 százalékát ki lehet elégíteni, ha az Ibériai-félszigetet egy Franciaországon vagy Olaszországon át húzódó vezetékrendszerrel bekapcsolják a közösség ellátásába. Spanyolország az energiabiztonság területén is szolidaritást vállal EU-s partnereivel, de a hálózati infrastruktúra egyelőre “szűk keresztmetszet”, nem tesz lehetővé nagyobb szabású energiaszállításokat.

Azzal kapcsolatban, hogy a német kormánypártok között hetek óta vita zajlik az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben a megszokottnál jóval nagyobb nyereséget termelő cégek profitját lefölöző úgynevezett többletnyereség adó bevezetéséről, a spanyol kormányfő kiemelte, hogy hazájában a lakosság kiáll a háborúval összefüggésben az energia-, és a pénzügyi szektorban bevezetett ideiglenes különadó mellett, amely az igazságos teherelosztást szolgálja.

Olaf Scholz a különadóról szóló kérdésekre csupán annyit mondott, hogy a kormánypártok “nagyon intenzív” egyeztetést folytatnak a lakosság terheinek bő 30 milliárd eurós csökkentését jelentő első két támogatási csomagot követő harmadik csomagról, és “nagyon hamar” előállnak javaslatokkal.

pbm \ gtr

MTI 2022. augusztus 30., kedd 18:36
 
Előző Következő 
- Hirdetés -