Óriási sorok álltak az Oroszországban bezáró McDonald’s éttermek előtt

Rengetegen akartak még utoljára enni egyet a háború miatt kivonuló gyorsétteremláncál.

Egy Moszkvában készült videón az látszik, ahogy hosszú sorokban kígyóznak az autók egy McDrive-nál.

Egy másik, oroszországi McDonald’s étterem előtt az egészen utcáig nyúlt a gyalogosok sora, akik mind arra várnak a cég kivonulása előtt még ehessenek utoljára az egyik gyorsétteremben.

A McDonald’s kedden jelentette be, hogy bezárja az összes oroszországi étteremét. Az országban 850 étteremmel és 62 000 alkalmazottal vannak jelen. Bejelentésük szerint csak átmenetileg zárják be üzleteiket, orosz dolgozóikat továbbra is fizetni fogják. A McDonald’s volt az egyik legelső nyugati cég, amely üzletet nyitott a Szovjetunió felbomlása idején Oroszországban, 1990-es nyitásukkor több ezer ember állt sorba országszerte.

A vállalat vezérigazgatója, Chris Kempczinski közleményében elmondta, a jelenleg zajló konfliktus „hatalmas szenvedést okozott ártatlan embereknek”, és „csatlakozunk az agresszió és az erőszak elítéléshez”.

Cégek melyek eddig felfüggesztették oroszországi működésüket: