Több tízezren utaztak október 23-án a fővárosba a Békemenet miatt, így a tömeg akkorára duzzadt, ami a nyári Budapest Pride eseménnyel vetekedett. A miniszterelnök beszéde alatt lefényképeztük az Andrássy úton sorakozó buszokat.
Összesen 53 parkolási engedélyt tudtunk összeszámolni az Orbán Viktor beszédétől néhány méterre parkoló buszokon, ahogy vegyesen a kisebb községi falubuszoktól kezdve a 70 fős buszokig sorakoztak fel a menetre és beszédre szállító gépjárművek, ami miatt meglehetősen sokan is voltak a szombati rendezvényen, szemben az ellenzéki megemlékezéssel.
Arról nincs információnk, hogy a környéken máshol is parkolhattak-e buszok, mint az Andrássy út Oktokon és Erzsébet tér közötti részén, de nincs kizárva ez az eshetőség sem. A tömegben egyébként rengeteg lengyel és olasz felvonuló volt.
A Békemeneten mi is jelen voltunk, ahol azt kérdeztük a Gyurcsány Ferenc ellen szervezett rendezvény résztvevőit, hogy miért nem került a volt miniszterelnök elszámoltatásra, valamint van-e értelme a Stop Gyurcsány! petíciónak. Arra is rákérdeztünk, hogy sok év után támogatnák-e, hogy az általuk támogatott miniszterelnök kiálljon vitázni Márki-Zay Péterrel.