Módosították a civil törvényt: mégsem kell kiadni az adományozók nevét

A magyar kormány visszavonta azt a június 30-án kiadott rendeletet, amellyel arra kötelezte a civil szervezeteket, hogy ki kell adniuk évente az adományozóik nevét – derült ki a péntek esti Magyar Közlönyből.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón elmondta, hogy a rendelet nincs összhangban az Európai Unió szabályaival, ezért módosítani fogják. A civil törvény módosítása meg is történt, a rendeletet törölték. A miniszter elismerte a sajtótájékoztatón, hogy hibáztak, a hibáért pedig vállalják a felelősséget.

„a civil szervezet köteles feltüntetni a részére támogatást, adományt nyújtó személy tekintetében a végső adományozót”.

– írta a két hete megjelent magyar közlöny

Nem tudni, hogy a kormány milyen indíttatásból hozta meg ezt a rendeletet. Minden esetre rájöttek, (bár két hétig tarott) hogy a nyilvános nevek között a „sajátjaik” is ott lehetnek.

Az sem derült ki, hogy a visszavont törvény politikai pártokra is vonatkozott e. Ha így let volna, akkor minden párt adományozójának neve elérhető lett volna a kormány számára, ez pedig, ahogyan Gulyás Gergely is monda: „nincs összhangban az Európai Unió szabályaival”. Enyhén szólva…