A vasárnapi EB-döntő tizenegyes-párbajokkal dőlt el. Az angolok három rúgást is elhibáztak, emiatt Olaszország lett a bajnokság győztese. A büntetőt elhibázó játékosok közül mindhárom színes bőrű volt, számos rasszista megnyilvánulás megjelent az interneten. Az ügyben a londoni rendőrség nyomozást indított.
A Labdarúgó Szövetség röviddel a játék befejezése után kiadott egy nyilatkozatot. Ebben a közleményben leírták, hogy elítélik a rasszista szurkolók online térben való „undorító viselkedését”. A szövetség felszólította a rendőrséget, hogy a lehető legkeményebben járjanak el az ügyben. – írja a Guardian.
Ezt követően Boris Johnson, brit miniszterelnök is hangot adott annak, mennyire elítéli a történteket. Twitteren posztolt arról, hogy nem érdemlik meg ezt a fajta utálkozást a játékosok.
Az angol csapat azt érdemli, hogy hősökként dicsérjék őket, nem pedig azt, hogy faji alapú, erőszakos ítélkezésben részesüljenek.”
írja posztjában a miniszterelnök.
Anglia futballcsapata sem hagyta szó nélkül a történteket, szintén Twitteren üzentek:
„Undorodunk attól, hogy csapatunk egy részét – akik mindent megtettek a győzelemért – online diszkriminatív bántalmazásnak lettek áldozatai az esti játék után” – írja tweetjében az angol válogatott futballcsapata.