Az ellenzéki szövetség pártelnökei: folytatjuk a társadalmi vitát a közös ellenzéki programról

A héten újabb pártelnöki találkozóra került sor, amelyen az ellenzéki szövetség pártelnökei egyöntetű sikerként könyvelték el, hogy az elmúlt hetekben a választók és civil szervezeteknek hála több ezer építő jellegű javaslat érkezett a Közös Alap nevű, június elején nyilvánosságra hozott és társadalmi vitára bocsátott közös ellenzéki programalaphoz.

A pártelnökök köszönetüket fejezték ki azon állampolgároknak és civil szervezeteknek, akik javaslataikkal hozzájárulnak egy jobb és igazságosabb Magyarország megszületésének tervéhez. 

Az eddigi tapasztalatok alapján tehát a magyar társadalomban igenis megvan az igény a közügyekbe történő valós beleszólásba és a döntéshozókkal történő tényleges konzultációra. 

Ezért a pártelnökök elfogadták a Programbizottság azon javaslatát, miszerint a nagy társadalmi érdeklődésre való tekintettel a programvitát érdemes folytatni. A pártelnökök elkötelezettek abban is, hogy az ellenzéki szövetség a beérkezett javaslatokat már a részletesebb választási program, illetve a közös kormányprogram tervezetének elkészítéséhez felhasználja.

Ennek eredményeképpen a www.kozosalap.hu honlap továbbra is aktív marad és folyamatosan várja a magyar választók építő kritikáit, annak érdekében, hogy 2022 után a közös nemzeti egységkormány intézkedéseivel egy szabadabb és demokratikusabb Magyarországon élhessünk.