Kizárhatják a BL-ből a Barcelonát, a Real Madridot és a Juventust

Április 19-én a két spanyol (Real, Barca) és az olasz (Juventus) elitklub mellett további kilenc – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és a Milan – jelentette be a húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását.

A gond az, hogy a tervezett sorozat elértéktelenítheti a Bajnokok Ligáját és kizárja a kevésbé tehetős klubokat. A futball szerelmeseinek sem tetszett a hír. Ezért a FIFA és az UEFA határozottan elítélte a kezdeményezést, drasztikus szankciókkal sújtaná a résztvevő csapatokat és játékosait.

Néhány napon belül a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus kivételével a többiek közölték, hogy visszalépnek, miután az UEFA, a nemzetközi szövetség, a FIFA és a futballvilág más befolyásos személyiségein kívül állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése – és az UEFA-tól független új sorozat beindítása – ellen.

Május 12-én az UEFA fegyelmi eljárást indított az érintett klubokkal szemben, szigorú szankciókat helyezve kilátásba, és miközben a kilenc visszalépővel békét kötött, a renitens hármakat figyelmeztette: megtagadhatják tőlük az európai sorozatokban való részvételt, így kizárhatják őket a BL-ből is akár. Az esetleges eltiltás nem érinti ugyanakkor a válogatottbeli szereplést a jövő héten rajtoló Európa-bajnokságon.

„Egyetlen játékos sem fizeti meg a Szuperliga kapzsiságának árát. Mindenki képviselheti országát az Európa-bajnokságon” – jelentette ki az UEFA főtitkára.

Theodore Teodoridis UEFA-főtitkár a madridi Marcának adott interjút.

Elmondta, hogy különutassága miatt szankcionálható és igenis kizárható a BL-szereplők közül a Szuperligát megalapítók közé tartozó három elitklub. – írja az MTI.

„Az összes többi klub betartotta a szabályokat, ha ez a három nem tesz ugyanígy, bár a világ legjobbjai közé tartozik, ki lehet őket rúgni. Minden rajtuk múlik.” – mondta a főtitkár. Hangoztatta, hogy az UEFA számára minden klub egyenlő. Olyan értékeket véd, mint a tisztelet és az egyenlőség. Ám, ha a klubok megszegik az előírásokat, szembe kell nézniük a független testületek által meghatározandó következményekkel.

„Ha a klubok nem értenek egyet a fegyelmi hatóságok döntésével, fellebbezést nyújthatnak be a Sportdöntőbírósághoz, a CAS-hoz, ehhez joguk van. „– nyilatkozta a spanyol sportnapilapnak Teodoridis.

/MTI