Most megtudhattuk, kapott-e beírást az iskolában Orbán Viktor

Gyermeknap alkalmából különkiadással jelentkezett a Kormányinfó, amelyben gyerekek kérdezhettek a politikusoktól.

A Kormányinfó Plusz elején Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy az előző időszak nem csak a szülőknek volt nehéz, de a gyermekeket is megviselte.

Az első kérdés egy nyolc éves kislánytól érkezett, aki arra volt kíváncsi, hogy a miniszterelnök is kapott-e már beírást az iksolában.

Orbán Viktor erre a következőt felelte:

„Kaptam beírást, sőt, kaptam igazgatóit is. Az igazgatóit az egyszerű figyelmeztetéstől, amit osztályfőnöki intőnek hívtunk, az különböztette meg, hogy az igazgatóit piros tollal írták be az ellenőrzőkönyvbe. Akkor még voltak olyan ellenőrzőkönyvek, kis füzetecskék, amiben időnként hazaüzentek a tanárok a szülőknek arról, hogyan viselkedik a gyerek. Előfordult velem is, hogy piros tollal beírt igazgatói figyelmeztetést kapta.”

A kormányfő ezek után hozzátette, hogy persze egyáltalán nem büszke erre, sőt inkább lebeszélné róla gyerekeket, hiszen „ahhoz, hogy az ember jó tanuló legyen, meg sikeres, egyáltalán nem szükséges, hogy osztályfőnöki vagy igazgatói intőket kapjon.”

A további kérdésekből megtudhatunk még olyan dolgokat, hogy milyen érzés a politikusoknak, ha csúfolják őket, illetve egy kis faluból is válhat-e valaki miniszterré. A válaszadók között feltúnik Varga Judit, Novák Katalin, Varga Mihály és Palkovics László is.