Közép-Európa legnagyobb naperőműve Kaposváron

Átadták a China National Machinery Import&Export (CMC) kínai nagyvállalat 36 milliárd forintból épült, 100 megawatt teljesítményű naperőművét május 27-én Kaposváron. 

Ez az energiamennyiség Kaposvár teljes lakosságának energiaszükségeltét fedezni tudná. Ezen felül ez 5 %-os növekedést jelent a hazai fotovoltaikus kapacitásban.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az átadás eseményén elmondta, hogy jelenleg ez a legnagyobb naperőmű Közép-Európában. Négyszer akkora, mint a kapuvári, amit eddig az ország legnagyobb hasonló létesítményeként tartottak számon. Emellett 120 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást tesz szükségtelenné.

Palkovics kiemelte, hogy vállalták 2030-ra legalább 6 ezer megawatt fotovoltaikus kapacitást telepítenek és 2020-ra elérik a 2 gigawattot. Ez egyébként meg is történt. A kaposvári erőmű 5%-a az az előtti 2,3 gigawatt fotovoltaikus kapacitáshoz adódott hozzá.

- Hirdetés -

Palkovics elmondta, hogy idén május 9-én a teljes magyar áramtermelés 37 százalékát az ipari méretű fotovoltaikus erőművek adták. A lakossági naperőművek kapacitása is lényegesen nagyobb lett, egy év alatt a másfélszeresére nőtt – tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy a beruházás kiemelten fontos, mert hozzájárul Magyarország klímapolitikai céljainak megvalósításához. Továbbá jó példája azon fejlesztéseknek, amelyeket a beruházók a koronavírus-járvány alatt is folytattak, bízva a magyar gazdaságban. Palkovics László kiemelte, hogy szeretné, ha Magyarország 2050-re karbonsemleges országgá válna. A cél, hogy karbonkibocsátását 95 százalékkal csökkentse az 1990-es szinthez képest.

- Hirdetés -