Elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója

 A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el 76 éves korában.

Az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja. 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, amelyben hatszor lett országos bajnok. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.

Monspart 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok szervezéséért felelt. 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották.

Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből.

(MTI)

- Hirdetés -
- Hirdetés -