A méheket védő európai kampányban sikerült a magyar célkitűzéseket teljesíteni

Már többször is ítunk arról, hogy mennyire fontos és kritikus helyzetben vannak a méhek Európa szerte.

Összegyűlt a “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai kezdeményezéshez szükséges 15 750 magyar aláírás – jelentette be a kampány magyarországi koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége. Ezzel Magyarország lett a hatodik EU-tagállam, amely teljesítette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó feltételeket. A civil szervezetek a kampányt e mérföldkő elérését követően is folytatják, hogy sikerüljön teljesíteni az uniós szinten megkövetelt egymillió aláírást.

www.mtvsz.hu/mehek

A “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai polgári kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek.

Ez a petíció azért született, mert az Európai Unióban sokan összefogtak azért, hogy a méhek megmaradjanak. Ezt úgy lehetne elérni, ha nem használnánk olyan vegyszereket, amelyek megölik a méheket. A mezőgazdaságot méhbaráttá kell tenni. Ezért írtam alá én is a petíciót, és örülök hogy hozzájárulhattam a méhek megmentését célzó kampány sikeréhez – jelentette ki Weiner Sennyey Tibor költő, író, méhész.

Jelentős mérföldkő, hogy már több, mint 16 000 magyar aláírását sikerült összegyűjtenünk, ezzel teljesítettük az európai polgári kezdeményezések esetén Magyarországra vonatkozó feltételt – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

Az európai kezdeményezés egyik fontos követelése, hogy a gazdák megfelelő támogatást kapjanak a beporzóbarát gazdálkodásra történő átállásra.

A petíció aláírásán túl sokat tehetünk mi magunk is a beporzókért. Kertünket műveljük beporzóbarát módon:

  • ritkábban nyírjuk a füvet,
  • biztosítsunk több teret a vadvirágoknak,
  • létesítsünk változatos, egész évben virágzó méhlegelőket,
  • telepítsünk többféle fajból bokrokat, sövényeket, fákat.

A magányosan élő méhek számára készítsünk méhbölcsőt, a közösségben élő méhek számára rovarszállót. A vásárlás során részesítsük előnyben az olyan élelmet, amelyet környezetkímélő, beporzóbarát módon termeltek – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

A petíció hivatalos célja, hogy az Európai Bizottság javasolja a tagországoknak és az Európai Parlamentnek a következőket:

  • A szintetikus növényvédő szerek fokozatos kivonása az EU mezőgazdaságából, legkésőbb 2035-ig. A folyamatot a legmérgezőbbek betiltásával kell kezdeni: a cél e peszticidek használatának legalább 80%-os csökkentése 2030-ig.
  • A biológiai sokféleség helyreállítása. Külön hangsúlyt fektetünk a mezőgazdasági területeken található természetes élőhelyek helyreállítására. A mezőgazdaság és a biológiai sokféleség nem zárják ki egymást, sőt egymást erősíteni képesek.
  • A mezőgazdasági termelők támogatása a beporzóbarát gazdálkodásra való átállásban. Ennek az elkerülhetetlen átállásnak – a kisgazdaságokra alapuló, több lábon álló és fenntartható gazdálkodás előtérbe helyezése által – támogatnia kell a termelőket.

Az európai polgári kezdeményezést itt lehet aláírni:

A Mentsük meg a méheket és a gazdákat hivatalosan támogató magyar civil szervezetek: 

  • Magyar Természetvédők Szövetsége
  • Karátson Gábor Kör
  • Éghajlatvédelmi Szövetség
  • Magyar Permakultúra Egyesület
  • Reflex Környezetvédő Egyesület
  • CEEWEB a Biológiai Sokféleségért
  • Védegylet Egyesület
  • Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
  • Országos Magyar Méhészeri Egyesület
  • Jane Goodall Intézet
  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. számú Bükki Helyi Csoport
  • Magosfa Alapítvány
  • Zöld Kör
  • CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
  • Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány

(Magyar Természetvédők Szövetsége)