Egymillió forintos büntetést kap Gődény a tüntetésért

Egymillió forintos pénzbüntetést kapott Gődény György a február 28-i Hősök terén lévő tüntetés miatt. A vírustagadó gyógyszerész által szervezett megmozduláson körülbelül ezer ember vett részt, többségük még maszkot sem viselt. – tudjuk meg a 24.hu cikkéből.

Az interneten hírhedté vált vírusszkeptikus gyógyszerész a tömeges rendezvényt az érvényben lévő járvány terjedését megelőző korlátozások ellenére szervezte meg, így számíthatott rá, hogy előbb-utóbb felelősségre vonja majd a rendőrség. A tüntetés egyébként kifejezetten a járványügyi korlátozások miatti tiltakozás apropóján jött létre, így nem csoda, hogy a résztvevők nagy százaléka maszkot sem viselt a rendezvényen, amely önmagában szabálysértésnek minősül.

A portál felvette a kapcsolatot a BRFK-val, és érdeklődött arról, hogy a főszervező Gődény György ellen indult-e eljárás, illetve hogy pontosan milyen büntetéssel számolhat.

A 24.hu szerkesztősége ezen kívül a tüntetésen résztvevő emberekre kiszabott bírságok pénzbeli és számbeli mennyisége után is érdeklődött, amelyre a BRFK a következő választ adta:

„A Hősök terén tartott gyűléssel összefüggésben szervezés és tartás miatt egy fővel szemben 500-500 ezer forint közigazgatási bírságot, a Vajdahunyad váránál tartott gyűléssel összefüggésben gyűlés tartása miatt egy másik személyre 500 ezer forint közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség.”

A rendőrség a válaszban nem részletezte azonban, hogy foganatosítanak-e további intézkedéseket az ilyen szabályszegések elkerülése érdekében, és ha igen, pontosan mit tesznek majd.

Az üggyel kapcsolatos közleményükből megtudhatjuk, hogy két helyszínen összesen 142 esetben tettek szabálysértési feljelentést, valamint négy fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. A tüntetés után sszesen két főt állítottak elő, egy főt személyazonosság igazolásának megtagadásának szabálysértése, egy főt pedig az ellene elrendelt szabálysértési körözés miatt.