Új koronavírusmutáció bukkant fel New Yorkban

A koronavírus egy új formája terjed New Yorkban, amely gyengítheti az oltások hatékonyságát, állapította meg két kutatócsoport – írja a The New York Times.

Az új változatot B.1.526-nek nevezték el, amely először novemberben fedeztek fel a városban gyűjtött mintákban. A variáns olyan gyorsan terjed, hogy február közepére minden negyedik beteget ez az új variáns fertőzött meg. A Caltech, és a Columbia Egyetem kutatói kezdték el tanulmányozni az új variánst.

A Caltech kutatása szerint a koronavírus mutációjának két változatával találkoztak: az egyik a Dél-Afrikában és Brazíliában észlelt E484K mutáció, amelyről úgy gondolják, hogy a vírusnak részben segít elkerülni az oltásokat. A pedig másik az S477N nevű mutáció, amely befolyásolhatja a vírus szoros kötődését az emberi sejtekhez. A két változat együttesen a február közepén levett minták 27 százalékában bukkan fel.

A Columbia Egyetem kutatói más megközelítést alkalmaztak: ők az E484K mutációra koncentráltak, amelyet a minták 12 százalékában fedeztek fel. A mutációt hordozó fertőzött betegek átlagosan hat évvel voltak idősebbek, és nagyobb valószínűséggel is kerültek kórházba. A kutatásuk alapján a kórházak környékén – különösen Washington Heights és Inwood környékén – élő fertőzöttek között magasabb volt az ilyen mutációt hordozók száma.

Számos tanulmány kimutatta, hogy az E484K mutációt tartalmazó variánsok ellenállóbbak az oltásokra, mint a vírus eredeti formája volt. A mutáció megzavarja egy antitest osztály aktivitását, amelyet szinte mindenki gyárt. „Azok, akik már átestek a betegségen, vagy be vannak oltva, azok valószínűleg legyőzik ezt a variánst is. De egy kicsit megbetegítheti őket is” – Közölte Michel Nussenzweig, a Rockefeller Egyetem imunológusa. Emellett megfertőzhetnek másokat is, ami késleltetheti az állomány immunitását – tette hozzá.