Online esemény részeként mutatta be a Momentum Mozgalom azt a személyt, aki részt vesz a még idén megtartandó miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Ez pedig nem más lesz, mint Fekete-Győr András, a párt elnöke.
Az eseményen felszólalt Cseh Katalin és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselői, Szél Bernadett és Hadházy Ákos az LMP listájáról bekerült, ma már független országgyűlési képviselők is.
Cseh Katalin kiemelte, 2022-ben arról is döntünk, hogy marad-e a jelenlegi uram-bátyám rendszer, vagy egy olyan országot építünk, ahol a tehetség alapján lesz lehetőség előrejutni az életben és ahová az külföldre költözött magyarok is örömmel visszatérnek. Ehhez azonban egy új, de tapasztalt vezető kell, aki nem ismeri a lehetetlent. Cseh beszédében olyan országvezetőket sorolt fel, akik fiatalon kerültek vezetői pozícióba és sikeresen vezették nemzetüket. Ehhez kapcsolódóan Fekete-Győr András bebizonyította kitartását, aki szerinte a lehetetlenből építette fel a Momentumot.
Szél Bernadett, az LMP korábbi miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy Fekete-Győr András kitartóan felépített egy olyan közösséget, ami elhozhatja a változást a 2022-es választásokon. Szerinte Fekete-Győr érti a zöld ügyek fontosságát és esélyt teremthet, hogy egy élhető bolygót hagyjunk magunk mögött. „András, én veled vagyok!” – zárta beszédét Szél.
Hadházy Ákos elmondta, ő fontos feladatának tartja, hogy ’22 után minél több embert börtönbe zárasson a korrupciós ügyek miatt. Szerinte Fekete-Győr András az Európai Ügyészség érdekében tett munkája kiemelkedő, valamint fedhetetlen személy, így hitelességével nem csak egy fakard lehet, hanem páncéltörő a Fidesz szembeni harcban. Hadházy többször elmondta, hogy ő miért nem szeretne miniszterelnök-jelölt lenni, de azt nem árulta el, kik kérte fel ilyen pozícióra.
Donáth Anna szerint nem pártot, hanem közösséget építettek és olyan személyek csatlakoztak hozzájuk, akik az elmúlt 30 év csalódása után reményt láttak bennük. Szerinte ezért is szükséges, hogy saját jelöltjük legyen a miniszterelnöki előválasztáson.
Fekete-Győr András beszédében kijelentette, hogy szerinte több millió ember érez elszántságot, hogy az elhazudott rendszerváltás után egy új Magyarországot építsenek. A Nolimpia kampánnyal bebizonyították, hogy minden magyarnak van beleszólási lehetősége a jövőjébe. Fekete-Győr szerint a más véleményen lévőket a jelenlegi rendszer kirekeszti és megfélemlíti. Ez ellen pedig sokan külföldre menekültek. Ezért is kell egy békés országot teremteni. Millióan érzik azt, hogy ellopták a generációnyi idejüket az elmúlt 30 évben.
„Orbán Viktor és a Fidesz mindannyiunkat hülyének néz” – üzente az ország vezetőinek. „Basszus nehogy már a honfoglaló magyarok útját visszafelé tegyük meg” – kritizálta a kormány keleti közeledését. Szerinte az új rendszerváltásra van tervük és jogállami eszközökkel gyorsan el fogják számoltatni az illetékesekkel.
„A demokrácia vagy liberális, vagy nem létezik.”
A Momentum miniszterelnök-jelöltje bemutatta az Új Magyarország tervét, amelyben kormányzásuk első 3, 30 és 300 napjának céljait közölte. Ilyenek voltak többi között egy új korrupció ellenes intézmény létrehozása és a közmédia szabaddá változtatása. Kiemelte, hogy megválasztásuk után egy miniszternelnök maximum két cikluson át irányíthatná az országot, hogy ne történhessen többet olyan Magyarországon, mint amit Orbán tett.
Fekete-Győr kitért az ország zöldítésére is. Szerinte Magyarországon csak elektromos autókat hozhatnak majd forgalomba. Egyre több szélerőművet telepítenek, amivel az évek során kiváltják az atomenergiát.
2030-ra az új Magyarországon heti négy munkanapos hetet szeretnének bevezetni. A norvég mintához hasonlóan pedig minden magyar részvényt fog kapni az állami cégekből. A kormányváltást követően bevezetnék az Eurót is, felváltva a Forintot.
A pártelnök szerint a család nem a benne levők identitása, hanem az összetartása és a szeretete tart össze, ezért mindegy, hogy az abban résztvevők milyen neműek.
Beszédét azzal zárta, hogy ha nem ő nyeri az előválasztást, akkor is elfogadja a győztes személyét, akit pártjával támogatnak a kampány során.
Fekete-Győr Andráson kívül eddig egy miniszterelnök-jelöltet mutattak be. Jakab Péter, a Jobbik elnöke is részt vesz az ellenzéki előválasztáson, aki korábban azt is elmondta, hogy 2021. október 23-ig a 106 egyéni választókörzetben is lezárul az előválasztás.