786 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők vagyona 10 év alatt

2010-ben még átlagosan 3,1 millió forint nettó vagyonnal bírt egy tisztségviselő, most ez 28 millió forint.

Egy év alatt hússzal, 10 év alatt pedig 786 százalékkal nőtt a 2010 óta parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők átlagvagyona. Köszönhető ez annak, hogy bár a tartozásaikat is szépen halmozták, ennél nagyobb ütemben emelkedett a pénzügyi eszközek értéke. – olvasható az mfor.hu összesítésében.

A portál a nemrég nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatokat használta az összesítéshez. Ebbe beleszámolták a politikusok megtakarításait, értékpapírjait, befektetéseit, valamint a feltüntetett tartozások nagyságát is. Viszont a különböző értéktárgyak és ingatlanok értékét nem számolták bele a vagyonba.

Összesítésük alapján a parlamentben 2010 óta helyet foglaló képviselők 2020-ban összesen csaknem 3,5 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonnal rendelkeztek. Ez a szám 2019-ben még csak 2,9 milliárd forint volt, a képviselői mandátumuk átvételekor pedig csupán 401 millió forint volt a nettó vagyonuk.

Az oldal szerint az adatok lebontva így néznek ki:

  • a képviselők az értékpapír-állományukat mostanra 21 százalékkal 2,4 milliárdra növelték
  • a takarékbetétben az előző évinél csak alig többet, 997 millió forintot tartottak, azonban 2011-hez képest 587 százalékkal többet
  • készpénzben 303 millió forinttal rendelkeztek, ami 89 százalékkal több az előző évinél, 2011-hez viszonyítva pedig 29 százalékkal
  • az egyéb követeléseik értéke mára 1,5 milliárd forintot tesz ki, ez 4 százalékkal több a 2019-es adatnál és nagyjából triplája a 2011-ben mért értéknek

Viszont a képviselők tartozásai is emelkedtek: 2020-ban 1,7 milliárd tartozásuk volt, ami 2019-es adatokhoz képest 2 százalékkal több. 2011-hez képest pedig 62 százalékkal.

Az ingatlanok számát tekintvecsak 512 ingatlan volt a képviselők birtokában 2011-ben, ez 2020-ra ez 682-re emelkedett. A legtöbb ingatlannal bírók közül a dobogón csak Fideszeses képviselők vannak. Legtöbb ingatlanja Varga Gábornak van, összesen 44-el büszkélkedhet, a sorban a második Lázár János 33 ingatlannal, a bornzérmet pedig L. Simon László kapja 32 ingatlannal.

fotó: 24.hu / Bielik István