Ilyen időjárásra számíthatunk ma és szombaton

A többórás napsütés mellett pénteken gomoly- és fátyolfelhőkre számíthatunk, és az északkeleti, keleti megyékben néhol zápor is kialakulhat. Éjjel átmenetileg kiderül az ég, majd hajnaltól nyugat felől fátyolfelhőzet érkezik.

Szombaton a többórás napsütés mellett egyre több és vastagabb magasszintű felhőzet lesz felettünk, emellett gomolyfelhők is képződnek. Délután már lesznek erősebben felhős tájak is, főként a Dunántúlon. Csapadék nem várható.

A déli, délnyugati szél szombaton a keleti megyék kivételével megélénkül, Zala megyében és környékén olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között valószínű, több helyen lehet talajmenti fagy, sőt a hidegre hajlamos helyeken gyenge légköri fagy is valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 17 és 23 fok között alakul.

(OMSZ)