Nagy mennyiségű csapadék várható, ráadásul ónos esővel Magyarország területén, így a közlekedés során is kiemelten kell figyelni, téligumi nélkül nem érdemes elindulni. Jelenleg is sok a baleset országszerte. Az OMSZ figyelmeztető figyelmeztető jelzést adott ki Magyarország területére 2021.12.09. csütörtök éjfélig.
Napközben az Alpokalján, Kisalföldön tovább folytatódik az éjszaka kezdődött havazás, míg a Dunántúlon és helyenként a Duna-Tisza közén, Északi-középhegységben kezdetben havas esőre, fagyott esőre, illetve ónos esőre egyaránt lehet számítani, majd dél felől egyre inkább eső lesz jellemző.
A reggeli órákig ónos esőre főként a Dunántúl középső és keleti felén lehet számítani (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém és Fejér megyében 1 mm-t meghaladó (akár 5 mm-t megközelítő) mennyiség is lehetséges a késő délelőtti órákig. A csapadék halmazállapota napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen havazásba vált át, azonban a halmazállapot váltás határa még meglehetősen bizonytalan.
Összességében az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében lehet 10 cm-t meghaladó (Alpokalján akár > 20 cm) hóréteg, míg a Dunántúl északkeleti részén, főváros térségében általában lepel – 5 cm hómennyiség gyűlhet össze – írja a met.hu-n az OMSZ.