LMP: a magyar emberek nagyrésze iszonyú kevés pénzből él

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke közérdekű adatigényléssel fordult a KSH-hoz, hogy kiderüljön mennyi a különbség az átlagbér és az emberek jövedelmi helyzetét sokkal jobban tükröző mediánbér között. A KSH adataiból kiderült, hogy tavaly a nettó mediánbér 55.400 forinttal volt kevesebb, mint a nettó átlagbér.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2020-ban a nettó átlagkereset 268.400 forint volt. Ugyan ebben az évben pedig a mediánbér (Ez az érték az, amelyiknél az emberek egyik fele kevesebbet, a másik fele fele pedig többet keres.) nettó bére csak 213 ezer forint volt.

Schum Erzsébet közölte, hogy a teljes kép még ennél is szomorúbb lehet. Ugyanis az 5 főnél kisebb cégeknél dolgozók és a részmunkaidősek alacsonyabb keresetei nem szerepelnek a statisztikában.

„A magyar emberek nagyrésze iszonyú kevés pénzből él 10 év Fidesz kormányzás és Magyarország jobban teljesít után.”

jelentette ki az LMP társelnöke.

Schmuck szerint ezért kell elindítani a minden ágazatot segítő bértámogatási programot, meg kell hosszabbítani az álláskeresési járulékot és a 100 százalékos táppénzt kell fizetni a vírus miatt otthon maradni kényszerülőknek.

A KSH már korábban kiadta a 2019-es medián bér adatait is. 2019-ben a bruttó átlagkereset 367 800 forint volt. A mediánbér pedig bruttó 292 320 forint volt, vagyis 75 480 forinttal volt kevesebb, mint a bruttó átlagbér.

https://www.facebook.com/schmuckerzsebet/videos/775528706719168