Jack Oliver geológus az 1960-as évek elején dokumentálta először a pulzálást, melyet a Discover szerint más néven „mikroseizmusnak” vagy mikro-földrengésnek is neveznek. Oliver felfedezte, hogy a pulzus centruma valahol a Guineai-öböl közelében, az Atlanti-óceán déli vagy egyenlítői részén a legerősebb, továbbá még erősebbé fokozódik az északi félteke nyári hónapjaiban.

A tudomány és a technika fejlődésével nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak bizonyos régiókban érzékelhetők a mikro-rengések, de gyakorlatilag a Föld minden pontján be tudnak mérni azóta is 26-28 másodpercenként egy ilyen jellegű pulzálást. Az időpontok regisztrálásában viszont voltak eltérések. Nyilvánvalóvá vált, hogy a rezgés elindul az Egyenlítő és a nullás hosszúsági kör találkozásánál, majd annak hulláma „söpör” végig mindenhol. Egy kis osztás-szorzás után pedig számszerűsíteni is lehetett, a pulzálás másodpercenként 3,5 kilométeres sebességgel terjed.

Akik nyitottabbak a spiritualitásra, valószínűleg a cikk olvasása alatt már rögtön megfordult a fejében, hogy nem is igényel különösebb magyarázatot ez a jelenség, hiszen nem lenne meglepő, ha a mi szeretett Földünknek is dobogna a szíve. A pulzálásnak nincs gyakorlati hatása semmire, továbbá mi emberek sem érzékeljük, csupán a szeizmográfokon látszik a lüktetés. Hogyan máshogy lehetne fenntartani ezt a tökéletes egyensúlyt (szándékosan nem is említve az emberek által okozott felmérhetetlen kárt) mintsem egy egészséges életet adó szív pulzálásával.

(Popular Mechanics, Discover, Phys.org)

A A Föld szíve tényleg dobog?! bejegyzés először Jövő TV-én jelent meg.