Rendkívüli kormányinfó: a benzin és élelmiszerstopot fél évvel meghosszabbítják, de jönnek a vállalkozásokat mentő pályázatok is

Az eddigiekhez képest szokatlan időpontban, szombaton 13 órától tartotta meg kormányinfóját Szentkirályi Alexandra és Guláys Gergely, ahol jelen volt Nagy Márton gazdasági miniszter is. Az élelmiszer és benzinárstop fél évvel tovább marad, de jönnek olyan pályázatok, amivel elsősorban a kis- és középvállalkozásokat szeretnék megmenteni.

Szombaton délelőttől a Karmelita-kolostorban tartott kormányülést az Orbán-kormány, aminek addigi eredményeit ismertették, de a kormányinfó pillanatában a kormányülés még nem ért véget.

Gulyás Gergely elmondta, hogy az egyik legfontosabb döntést, amit meghoztak az az, hogy az élelmiszer inflációjától és a benzin drasztikus emelkedésétől megvédjék a családokat, ezért a benzin és élelmiszerstopot fél évvel meghosszabbítják.

A kamatstopot 2022. december 31 helyett szintén fél évvel később fog csak megszűnni.

- Hirdetés -

Bíznak abban, hogy az árakat ezzel féken fogják tudják tartani, ahogy a rezsicsökkentést is meg tudják őrizni az átlagfogyasztásig, amivel nagy mértékben tudják támogatni a családokat. A kormány szerint, ha a szankciók véget érnének, akkor az energiaárak már másnap a felére csökkennének.

A családok mellett az energiaintenzív tevékenységet folytató kis és középvállalkozásokat is támogatni fogják. Nagy Márton szerint ez azt jelenti, hogy minden olyan vállalat, aminek az energiaigénye a nettó árbevétel 3%-át elérte, az energiaintenzív vállalkozásnak számít.

A program 2022. október 1-től indul, amiben a működési költségre és a beruházásokra lehet pályázatokat beadni, aminek keretében az energiaszámláknak a tavalyi évhez képest felmerült plusz költség 50%-át fizetik ki.

A beruházás támogatás keretében is támogatást adnak, ahol az önerőhöz szeretnének hozzájárulni maximum 15%-os mértékben, hogy hitelt tudjanak igényelni és fenn tudják tartani a versenyképességüket – ismertette Nagy Márton a kormány döntéseit.

Gyármentő program is indul, ahol az energiahatékony beruházásokat fogják támogatni és munkahelyvédelmi akciótervet is indítanak, hogy ahol drasztikusan megemelkedtek az energiaárak, ott a spórolás miatt ne kelljen senkit se elbocsátani.

Az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokról Gulyás Gergely elmondta, hogy a helyreállítási alapról szóló megállapodás továbbra sem jött létre, de a következő 7 éves támogatási időszakkal kapcsolatban is vannak teendők.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

- Hirdetés -