Még vasárnap este, az eredmények megjelenése előtt is voltak olyan, ma már teljesen szürreálisnak mutatkozó ellenzéki hangok, amik azt mondták, hogy hatalmas győzelem várható. Ehhez képest mintegy egymillió választó tűnt el a hatpárti összefogás égisze alatt, ami sok tényezőnek köszönhető. Felelős persze most sincs, lemondani sem mondott le senki – de talán ennek fényében megnyugtató lehet a mostani választási vereség, ugyanis kormányon valószínű éppúgy mindenki másra mutogatna, ha a helyzet azt kívánja. Miben hibázott az ellenzék az elmúlt fél évben? Volt egyáltalán létjogosultsága az összefogásnak? Ezeket próbáltam ebben a visszatekintésben kielemezni.
Ez egy véleménycikk, az itt megjelent írás nem tükrözi a szerkesztőség véleményét. Ha te is szívesen látnád hasábjainkon írásodat, küldd el az info@jovotv.hu címre.
Az elvesztegetett előválasztás
Októberben simán meg mertem tippelni, hogy ha az ellenzéki pártok tudják tartani a pozíciójukat, akkor a választást is szorosan, de megnyerhetik. Erre akkor reális esély mutatkozott, hiszen az ott szavazók világosan kimondták, hogy az ellenzék megváltoztatásával áprilisban is változás következhet be.
Az első kudarcra azonban nem kellett sokat várni. Október 23. nem csak az ellenzék által szervezett megemlékezés elmaradt érdeklődése miatt volt problémás, hanem mert az első ígéret sem valósul meg, miszerint a színpadon felvonultatják az összefogás egyéni és listás jelöltjeit is. Ennek hiánya pedig már mindenki számára megüzente azt, amit a legjobban kellett volna titkolni, hogy feszültség lehet a hat párt között – de erről még úgyis lesz szó.
Hasonló kudarcnak értékelem azt, hogy egyértelmű igény mutatkozott arra, hogy sokan szeretnének változást az ellenzéki oldalon, mégis egyértelműen elutasították Márki-Zay Péter kérését mind a frakcióalakítás, mind pedig néhány képviselői helyre vonatkozóan – ami azt az üzenetet tükrözte, hogy bizony az erről döntő pártvezetők nem szeretnének győzni a 2022-es választásokon, csak a pozíciójuk megtartása vagy növelése a cél.
Az egyéni választókörzetek illúziója
Csatatér körzetek, billegő körzetek. Így hívták azokat az egyéni választókörzeteket, ahol a korábbi évek eredményei alapján eldőlni látszott a választás végkimenetele. Volt azonban néhány téves értelmezés azzal kapcsolatban, hogyan lehet a korábbi vereségeket ezekben, valamint az összes, korábban vesztes körzetben győzelemre fordítani.
Önmagában az egy hibás döntés volt, hogy az ellenzék azt a kampánystratégiát választotta, hogy az egyéni képviselőknek minden körzetben saját kampányuk lesz. Épp a Fidesz példája mutatja meg leginkább, hogy a választók nem a helyben lévő jelöltekre szavaznak, hanem azokra a jelöltekre, akinek van egy erős vezetője és országos szinten is jól értelmezhető üzenete. Ha nem így lenne, nem kerülhetne be a Fidesz színeiben olyan képviselő, aki tényleg négy éven keresztül csak gombot nyomogatni jár be az Országgyűlésbe. De ott vannak, mert Orbán Viktor személye miatt mennek el a kormánypárti szimpatizánsok az urnákhoz. Ugyan ezt a tézist támasztja alá az LMP 2018-as kampánya is, amit a Parlamentből most távozni kényszerülő Szél Bernadettre építettek fel és hiába nem voltak a pártnak országosan ismert jelöltjei helyben, az országos, mindössze egyetlen vezetőre épített kampány mindenhol meghozta az várt sikert és ezzel együtt a párt akkori legjobb eredményét.
Márpedig, ha csak ezt a két tényezőt figyelembe vesszük, akkor érthetetlen, miért volt az ellenzéknek 106 körzetben 106 különböző kampánya, ami által gyakorlatilag teljesen láthatatlanná vált a jelenlét.
Az, hogy mennyire fontos lett volna az országos miniszterelnök-jelölti kampányra több figyelmet fordítani, arra még az előválasztás is világos jelet adott, ugyanis míg az első fordulóban 620738 fő adta le a voksát valamelyik miniszterelnök-jelöltre, addig a második fordulóban ez a szám tovább tudott nőni 655 237 főre, azaz a választók is nagyobb jelentőséget tudattak ennek.
Pontosan a fenti tények miatt is érzem teljesen jogtalannak a pártvezetők mostani okfejtését, amiben Márki-Zay Pétert teszik a vereségért felelőssé, hiszen éppen ők voltak azok, akik az eszközökkel együtt a választási győzelem esélyét is kivették a kezéből. Ha tényleg nyerni szerettek volna, az előválasztás másnapján kommunikációs stábot kellett volna mellé állítani, akik felkészítették volna az előtte álló időszakra, hogy ne elszabadult hajóágyúként mondjon olyan beszédeket, ami miatt aztán napokig kér elnézést. Az erőforrások a pártok kezében voltak és a megállapodás is az volt, hogy aki nyer, a mögé felsorakozik a teljes tábor, ami mégsem valósult meg. Ennek elmaradásáért vajon fogja vállalni bárki is a felelősséget?
Mindenki eltűnt
Választáson az nyer, akiről elhiszik, hogy egy országot el tud vezetni. Talán nem kell sokáig fejtegetni, de az úgynevezett ’kormányzóképességet’ nem erősíti az, hogy az ellenzék október és február között teljesen eltűnt, ami két problémára hívja fel a figyelmet.
- A korábban is említett eltűnés egyik oka az volt, hogy sem a közös programban, sem az ellenzéki listában nem sikerült megállapodni. Ez utóbbinak halasztása pedig súlyos hiba volt. Már az ajánlásgyűjtés is úgy zajlott, hogy senki nem tudta, az egyéni jelöltek támogatásával milyen országos listát támogat. Márpedig ennek elég erős jelentősége volt, ugyanis tudni lehetett, ha Gyurcsány Ferenc a lista előkelő helyén szerepel, vagy a listát leuralja a DK, akkor a Jobbikos szavazók el fognak tűnni – ami az eredmények tekintetében be is igazolódott. Lényegében mindaddig zsákbamacskát árultak a választóknak mindazzal a rossz érzéssel együtt, hogy már a kampányban is képtelenek kompromisszumra jutni a mandátumokért folytatott harc miatt.
- Az első pontban felvetett identitásproblémát csak tovább erősítette Márki-Zay Péter. De könyörgöm, úgy lett kiírva előválasztás, hogy az miniszterelnök-jelölt jelöltek nem tudták milyen program mögé sorakoznak fel. Ezt így mégis hogyan lehetett megcsinálni? Én még nem láttam olyan építkezést, ahol először csinálják meg a tetőt, majd utána próbálják hozzáigazítani az alatta lévő ház alapjait. Így hát nem is meglepő, hogy a programalkotás sem volt gyalog-galopp, ez azonban a kampány lényegi részéről vette el az erőforrást.
A programalkotás és listaállítás időszakában ráadásul megszűnt az OEVK szintű kampány is, pedig a terepmunka kulcskérdés. De persze kinek mi a fontos a mandátum vs. ország problémái harcban.
Az online tér illúziója
Bizonyára az online tér nagyon csábító mindenkinek és sokkal könnyebb lőni egy képet, majd pár hangzatos mondattal kitenni a közösségi oldalra, csakhogy ez édeskevés. Már Jakab Péternek sem volt szerencsére elég a parlamenti bohóckodás és lájközön ahhoz, hogy az előválasztás első fordulójából tovább jusson. Az intő példa ellenére mégsem történt nagy változás a képviselői oldalakon, pedig a kormánypropaganda túlsúlyával semmi esély nem volt felvenni a versenyt.
Ráadásul egy kampányban nem kell feltalálni a spanyolviaszt, a Kubatov-lista óta tudjuk, hogy kopogtatással csodát lehet tenni – ahogy azt Jámbor András körzetében is látni lehetett, aki a csapatával elvégzett kemény terepmunka árán kapta meg (teljesen megérdemelten) a mandátumát.
A közösségi média által kiépített buboréktól ráadásul a képviselő-jelöltek is egyre kevésbé látják a valóságot, azt ugyanis az őrjöngő és dicsérő fanatikus kommentek tökéletesen befedik és azt az érzetet keltik, hogy a kamuprofiloknak és otthon unatkozó fotelforradalmároknak kell megfelelni. Ez tökéletesen látszódott Márki-Zay Péter kampányában is, akit minden bizonnyal szerencsésebb lett volna a közösségi felületeiről kitiltani a választási eredményekig, hogy ne az ott olvasott pletykákkal turnézza körbe az országot.
De ugyan ilyen érthetetlenség fogott el a nap mint nap kiküldött értesítők az online sajtótájékoztatókról, amiket gyakorlatilag soha senki nem nézett, azoknak soha semmilyen érdemi következménye nem volt – igaz, azt az érzetet kelthette a politikusokban, hogy aznapra le tudták a munkájukat. Mindenesetre a következő években érdemes lesz, mind Jámbor András, mind Lázár János munkáját áttanulmányozni azoknak, akik valóban szeretnének majd 2026-ban a választáson értelmezhető eredményt szerezni.
Ez nem matematika, itt az elvégzett munka az eredmény
A politikában 1+1 lehet 2, de lehet 0,5 is. Az, hogy az összefogás működőképes-e, mindenképpen érdemes volt kipróbálni, mert a közhangulatot az évek alatt sikerült úgy felfűteni, hogy aki nem áll be a sorba, az szekértoló, FideSS katona, megvették őt, mert vannak elvei… és még hosszasan lehetne sorolni a nyugatifény.hu stílusában kitalált jelzőket.
Szerintem tudott volna nyerni az összefogás a sokszínűség ellenére is, ha bizonyítani tudja a működőképességét, ahogy ezt Németországban is megtette a három, egymástól teljesen eltérő programot kínáló, de mégis kormány alakító „Ampelkoalition”.
Itthon azonban nem csak a fentebb felsorolt hibák nehezítették meg a pályát, hanem azok az önkormányzatok is, ahol 2019-ben győzelmet aratott a szövetség, de mára megbuktatták saját magukat. Ilyen Eger, Szekszárd, Szolnok, de Pécsről is gyakran hallani éles vitákról a felek között. Talán nem is véletlen, hogy éppen ezeken a helyeken, azaz a megyeszékhelyesen veszített rengeteg szavazót az ellenzéki összefogás, ugyanis, ami ott történt az semmi jót nem vetített előre egy közös kormányzásra nézve. Még egy rosszul kezelt koronavírus és annak gazdasági hatásai sem tudták leplezni ezeket a hibákat.
A választók pedig magukra maradtak. A fenti stratégiával nem csak megszólítani nem tudták őket, de releváns üzenetük sem volt, amit átadhattak volna. Tényleg volt olyan, aki elhitte, hogy az emberek mindennapi problémájának része az, hogy azon szoronganak, hogy feles többséggel tud-e majd alkotmányozni a következő parlament? De bizonyára azt sem gondolhatta senki, hogy emberek anyagi megélhetéseinek problémájára az adhat megoldást, ha Varga Juditról kiszivárogtat egy Facebook oldal olyan videót, amiből kiderül, hogy szokott nőkkel is egy ágyba bújni.
Hogyan tovább 2026-ra?
Örömhír, hogy a támogatottsággal már szinte egyáltalán nem rendelkező Jobbik elnöke bejelentette, hogy felkészülnek a kormányzásra, ha esetleg a hatalmat át kell venni. Ugyan nem tudom mit csinált az elmúlt fél évben Jakab Péter, mindenesetre a Facebookos standupján felül az már biztos, hogy a hat párt népszerűségének rombolásán tovább fog dolgozni.
Nyilván azt senki nem fogja megtenni, hogy a mandátumot nem veszi fel – ha így lenne, akkor Márki-Zay Péternek is biztosítottak volna frakciót, ezért a hat ellenzékben maradt párt erőforrásával szemben minden nehézség ellenére meg kell szervezni azt a formációt, ami 2026-ban ott lesz a szavazólapon. Ugyanis, ha minden így marad, az is csak egy újabb kétharmadot fog eredményezni mindenféle gazdasági válság ellenére is. Az összefogás nem működik – legalábbis ezekkel a szereplőkkel nem, akik évek óta ugyan úgy mérgezik a közéletet, mint ahogy azt a kormánypártiak is teszik. 12 év alatt semmi önálló gondolattal nem tudtak előjönni, nem tudtak világos üzenetet gyártani maguknak, hanem rendre a Fidesz kottájából játszva rohantak az események után – persze mindezt megfelelő tiszteletdíj felvétele mellett.
