A KSH elárulta, szerintük mennyi volt az átlagkereset januárban

2022 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 322 100 forint volt – áll a KSH által hétfőn közzétett közleményében.

A bruttó átlagkereset szerintük 13,7%-kal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 14,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset emelkedéséhez a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés járultak hozzá mindhárom szektorban.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5%, a költségvetésben 12,8%, a nonprofit szektorban 32,1%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése nagy részben az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek – köztük az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének – köszönhető. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (785 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (303 300 forint), ami nettó összegben számolva mindössze 201 500 forint.