Bármikor, amikor tüntetésre megyek sajtósként az jár a fejemben, hogy vajon fog-e történni valami igazán rendkívüli? Például lehetek-e szemtanúja egy tévészékház-ostromnak, vagy felbukkan-e egy nemvárt arc, lesz-e valamilyen balhé, aminek nemhogy jelenlévőként, de sajtósként szemtanúja lehetek? Valószínűleg a Rendőrség is ebben bízhatott, elég szép számmal érkeztek, hogy biztosítsák a tüntetés helyszínét. A székházat különösebben nem félthették, ugyanis a Kunigunda útját úgy biztosították, hogy a körforgalomtól balra lévő székház előtti területen, már csak egy-két rendőr flangált, míg a körforgalom másik oldalán, vagy 50 rendőrautó várakozott elszórva járó motorral. Jómagam is autóval érkeztem, látva sok rendőrt két dolog fordult meg a fejemben:
- Lehet, hogy most igazán nagy balhé lesz (végre!)?
- Remélem, nem felejtek el indexelni rendesen, mert egy kapitányságnyi osztag figyeli, hogyan közlekedek!
Nagyjából fél órával a meghirdetett időpont előtt már a pár százfős tömegben kattintgattam. Ilyenkor még szépen le lehet kapni a különböző transzparens-kreálmányokat, matricákat, feliratokat. Jöttek is szép számmal.
A sajtóemelvényen már sorakoztak a kamerák, a pár százfős tömeg is magabiztosan gyarapodott. A tüntetők gyűrűjében állva igen nehéz megítélni, hogy hányan is lehetünk, olvastam azóta becsléseket, olyan 1000-1500 főre saccoltak. Első tippre nem mondtam volna ekkora számot, ugyanis meglehetősen könnyen elfoglaltam a helyem a rendezői jobb első sorában, általában küzdeni kell a jó fotós helyért, de ez adta magát. Később jöttem rá, hogy ez annyira mégsem jó hely. Mindegy.
Lukácsi Katalin ment fel először a színpadra – ő konferálta fel a felszólalókat -, azt hittem el is kezdődik, de csak zavartan bökdöste ujjhegyével a mikrofont. Gondolom arra volt kíváncsi, ha belebeszél, vajon hallani fogja-e őt a tömeg?
Úgy tűnt, nem számított rá, hogy igenis hallja őt a tömeg, meg is illetődött a hangerőtől. Egy Vörösmarty-versrészlettel indította volna az eseményt, mely így kezdődik:
„Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts fel érzés! mely nyögél
Elfojtott, vérző szív alatt.”
Ebből azonban az lett, hogy:
„Kelj föl… húha, ez engem is felébresztett!” – mondta nevetve Katalin, félbeszakítva az idézetet. Köszöntötte az egybegyűlteket és csak ezután fejezte be a versrészletet. Elmondta, hogy ez még sohasem volt ennyire aktuális az elmúlt harminc évben, mint most. Talán egyet is tudtunk volna érteni vele, ha tudjuk, hogy ez az idézet egy 1848 március 15-én írt kevésbé ismert „Szabad sajtó” című Vörösmarty-vers első versszaka. A 48-as időszakról amúgy sem elsősorban Vörösmartyra szoktak asszociálni az emberek, ha magyar költőről van szó. Nem tudtuk meg, hogy honnan és kitől az idézet, de már fel is konferálta a tüntetést szervező Hadházy Ákost, úgyhogy inkább ráhagyta a tömeg.
„Hányszor szerepelt ebben a kicseszett állami tévében”
Mikor Ákos a színpadra lépett az első gondolatom az volt, hogy biztosan nem hálás feladat első felszólalóként egy tüntető tömeg elé állni. Az elmúlt években LMP-ésből független parlamenti képviselővé avanzsálódott politikus mesét olvasó nagypapaként próbálta spannolni a tömeget, néha fel-fel pillantva szemüvegén keresztül, ellenőrizve, hogy sikeres-e. A tömeg érzékelte, hogy Ákos nem éppen Mell Gibson a Hazafi című filmből és nem is Aragorn a Gyűrűk Urából, ha buzdításról van szó, így elég egységtelenül, elszórtan reagáltak mondataira. Egy megafonból szóló „Orbán takarodj, vár a Putyin-haverod” skandálás néha félbe-félbeszakította a felszólaló mondandóját, amire Ákos felnézett, megvárta türelmesen, hogy végezzen – akár egy tanítóbácsi, aki türelemmel fegyelmezi a hangoskodó osztályt – majd folytatta beszédét.
Szónoklatában az orosz médiát hasonlította össze a magyar közmédiával, felhívva arra a figyelmet, hogy az itthoni közszolgálati tájékoztatás is azon az úton halad, mint az orosz propaganda sajtó.
Ákos, tőle meglepő szókimondással nehezményezte, hogy ellenzéki parlamenti képviselők sohasem kapnak lehetőséget a közmédiában.
„Tessék már megmondani, hányszor szerepelt ebben a kicseszett állami tévében és rádióban Orbán az elmúlt években élő műsorban és hányszor szólalhatott meg ellenzéki vezető, ezt tessék megmondani!”
– olvasta papírjáról jogos sértődöttséggel Ákos, majd felnézett, megnézve mit reagál a tömeg, majd folytatta. Feltételezem ehhez a számhoz nem volt szüksége papírra:
„Nullaszor voltunk bent, nullaszor!”
Gyorsan elhadarta a papírján szereplő szöveget, – néha megvárva, hogy a tömeg hagyja beszélni – melyben megfogalmazta azon követelését, hogy állítsák le az orosz propaganda közvetítését és engedjék be megszólalni az ellenzéki politikusokat a választások előtt. Focis metaforával élve magyarázta, mennyire lejt a pálya a Fidesznek többek között a közmédiának köszönhetően és emiatt sem nevezhető demokratikusnak nem csak ez, de az előző két országgyűlési választás sem.
Ahhoz képest, hogy nem volt éppen buzdító hatása Ákosnak, meglehetősen korrekt tapsot kapott, mely valószínűleg inkább szólt a személyének és a munkásságának, mintsem beszédének, vagy tömeghergelésének.
Ákos el, Katalin fel, gyors felkonf’ és már Szél Bernadettet köszönthettük a színpadon.
„Hírhamisító Papp Dániel”
Szél Bernadett politikailag hasonló karriert járta be, mint az előtte felszólaló Hadházy Ákos, azonban a temperamentuma egy csöppest sem volt olyan. Olyan slungal érkezett a színpadra, hogy a pulpitust majd eltarolta. Érezhető volt a tömeg reakcióján is, hogy ilyen felszólalóra vágynak. Aki ilyen lendülettel, mind hangerőben mind beszédtartalmilag erősen tud indítani.
„Hírhamisító Papp Dániel”-el kezdte, arra utalva, hogyan is működik a mögötte tornyosuló atombiztosra védett kóceráj.
„Neki papírja van arról, hogy híreket hamisít ebben az országban.”
– hangoztatta Bernadett
Emlékeztette a tömeget, hogy 32 éve a rendszerváltáskor 12 pontot fogalmazott meg a Fidesz, melynek az első pontja az volt, hogy „pártoktól független szabad sajtót!”. Ehhez képest az első lépése az volt Orbánnak, mint Vlagyimir Putyinnak: elfoglalták a köztévét.
Elhangoztak számomra is új infók, például Bernadett elmondása szerint többe kerül a magyar keresethez képest az MTVA az adófizetőknek (évi 130 milliárd), mint a briteknek a BBC. Ez olyan infó volt, melyre a tömeg is szinte azonnali és kitartó fújolással reagált.
Bernadett beszéde kezdeti lendületéhez képest, szónoklata háromnegyedénél alábbhagyni látszott, azt éreztem, most már ismétléseket hallok. Kicsit kezdett hideg lenni ahhoz, hogy nyolcadjára is meghallgassam, hogy a közmédia rossz és ez az elmúlt tizenkét év hibája, valamint, hogy a miniszterelnök Putyin alászolgája. Szívesen lapoztam volna már. Lezárásként elmondta, hogy nemsokára választások jönnek és az ország visszakaphatja a közmédiát.
Szabó Tímea rommá veri Bús Balázst
Bernadett el, Katalin fel, ismét gyors felkonf’. Lukácsi Katalin a konferálásában felhívta a figyelmet arra, hogy Bús Balázs, fideszes képviselő-jelölt képe néz vissza a tüntetőkre. Szabó Tímea viharzott az emelvényre, aki szintén hasonló habitussal esett neki beszédének, mint Szél Bernadett.
Mikor felment a színpadra a tömeg „Ne Búsuljatok!” skandálásba kezdett, utalva ezzel Szabó Tímea fideszes kihívójára, Bús Balázsra. Tímea megjelenése azért is volt fontos ezen a tüntetésen, mert ő Óbuda ellenzéki képviselő-jelöltje, ahol az MTVA székház is elhelyezkedik.
Tímea elég komoly magabiztosságról tett tanúbizonyságot, mikor közölte:
„Én leszek az, aki rommá fogja verni a Fidesz helyi képviselő-jelöltjét.”
– jelentette ki.
Ezt persze kitörő ovációval fogadta a közönség. Elmondta, hogy 2013 óta nem hívták őt be a köztévébe, majd hozzátette, hogy Karácsony Gergely kapott összesen 5 percet 2019-ben, amikor még kegyesebbek voltak a Fidesz-szócsőként funkcionáló közszolgálati médiamunkások.
„Gyertek le!”
Egyszer csak valami zavarodottság támadt a tömegben, Tímea hosszú másodpercekig nem is értette, hogy mi történik. Jómagam is csak kapkodtam a fejem, bíztam benne, hogy „na végre történni fog valami?” Hamar kiderült, hogy a zavart az a két feltehetően köztévés technikus okozta, akik az épület tetején egy kamerát kezdtek felszerelni.
A tériszonyban minden bizonnyal nem szenvedő operatőrök maszkban kapaszkodtak fel a tetőre. Lehetett sejteni, hogy odafent, nagyjából 20 méteres magasságban nem a koronavírustól tartva takarták el arcukat.
A tömeg ezt kiszúrva a zavartságot követően egységes skandálásba kezdett perceken keresztül:
„Gyertek le! Gyertek le!”
– kiabálta tömeg
Tímea a helyzetre, a tömeg elcsendesülése után többek között úgy reagált, hogy örüljünk neki, hogy minket filmeznek, nem úgy, mint az Andrássy úti 2018-as tüntetésnél, amikor az utcának azt a felét vették, ahol egy árva lélek sem volt és úgy hozták le a hírt, mintha nem is lett volna ott senki.
De az is elhangzott tőle, hogy:
„Addig örüljünk, amíg csak kamerával állnak ott fent.”
Tímea folytatta a Paks 2 szerződés kritizálásával, az orosz propaganda félreérthetetlen magyar közmédia általi jelenlétével. Kikért még egy fújolást Szijjártó Péternek és az orosz barátságért kapott érdemrendjének, majd felhívta rá a figyelmet, hogy nem lehet semmi köze Paks 2-nek a jelenlegi energiaellátáshoz, hiszen még el sem kezdték felépíteni.
Lukácsi Katalin Tímea távozása után a színpadra lépve elmondta, hogy nem kell a tetőről filmezni, szívesen be is mennek, ha kell. Varju Lászlót konferálta fel, akit pár éve letepertek az MTVA biztonsági őrei, majd ezután beperelték.
„Állítólag letepertem öt biztonsági őrt”
Varju Lászlót nem láttam még korábban felszólalni tüntetésen, kíváncsi voltam milyen habitusa van. Ha másért nem, talán azért is, mert ő a lakóhelyem helyi választókerületi képviselő-jelöltje az ellenzékből. Mivel az előválasztáson neki kihívója nem akadt, így nem volt választásom azzal kapcsolatban akkor, hogy ő legyen-e a Fidesz kihívója, vagy valaki más. Ezáltal nem láttam sem vitázni, sem kampányolni akkor, gondoltam, na majd most születhet róla valamilyen kép a fejemben. Mégiscsak ott lesz előttem a szavazólapon, mint opció.
Kiállása és a tömeggel való kommunikációja rendben volt, úgy láttam rajta ihletet tudott meríteni előző két női képviselő-jelölt társából. Akkora átéléssel és vehemenciával szónokolt, hogy a nyakán az erek elkezdtek megdagadni. Újat ugyan nem mondott, ami különösen fárasztó volt az egyre feszítőbb hideg miatt, bár azt megtudhattam, hogy amikor beperelték a közmédiába való „betörése” után, elmondása szerint a perbe beleírták, hogy öt biztonsági őrt tepert le. Ezen jót mulattam magamban, elképzeltem, ahogy a nem túl nagy termetű, idősödő politikus Steven Segalként karatézza le az őt visszatartani próbáló, kicsit elhízásban lévő biztonsági őröket.
Laci bácsi el, Lukácsi Katalin mondott valamit az igazságról és felkonferálta Brenner Kolomant, a Jobbik országgyűlési képviselőjét.
„Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk!”
Őszinte leszek: életemben nem hallottam még róla, legalábbis így a helyszínen nem ugrott be (és most sem), hogy hol láthattam őt korábban és nem is igazán értettem, hogy pontosan miért fontos itt az Ő megjelenése. Cserébe sokáig beszélt és nem mondott különösebben érdekeset. Bár a habitusa kellően határozott és kemény volt. A beszédének vége tetszett, ahol Csengey Dénes rendszerváltáskor elhangzott, elhíresült mondatát idézte:
„Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk!”
– idézte, utalva a köztévére Koloman.
Kanász-Nagy Máténak nehéz dolga van, de jól kihozza
Berner Koloman után, az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté következett. Máté habitusát jól ismerem, többször láttam már felszólalni és interjút is készítettem vele még akkor, mikor Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay javára. Neki általában különösen nehéz dolga van a felszólalásokkor, hiszen az LMP, mint párt már elég picinek számít, miniszterelnök-jelöltet nem is indított az előválasztáson, úgy csatlakoztak be a hatpárti összefogásba. Ezáltal nem nagyon ismerik őt, de minden tüntetésen és sajtótájékoztatón ott van, ráadásul elég jellegzetes dörmögő hanggal is rendelkezik.
A közönség közönye Máté felé szerintem az LMP története mellett annak is köszönhető, hogy olyan ügy mellett politizál, mely ugyan rendkívül fontos, de Magyarországon alapvetően nem üti át az ingerküszöböt. A „zöld” politikáért, a környezetvédelemért és a fenntarthatóságért küzd, mely – ahogyan az imént is leírtam – az alacsony ingerküszöb-hatása miatt nem repíti fel a népszerű politikusok toplistájára. Szerintem jogtalanul, de ez aztán már tényleg teljesen szubjektív. A közönyös, elszórt tapsokkal történt fogadtatása is jól mutatta, hogy Máté mennyire nincs könnyű helyzetben olyan politikusok mellet például, akiknek ellenfele sem volt az előválasztáson.
Nem hiába szurkoltam neki, a nehéz kezdet után Máté kitett magáért, ügyesen buzdította a tömeget, határozott volt, mikor lelépett a színpadról nagy tapsot kapott. Leginkább azt mondta el, amit az orosz nagykövetség előtti tüntetésen. Többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a Paks 2 beruházás fenntarthatóságáról lehet vitázni, viszont az tény és nem vita tárgya, hogy orosz hitelből, mindenféle előzetes tárgyalás nélkül létrehozni, megcsinálni egyszerűen szégyen.
Hajnal Mikós: Köszi!
Hajnal Miklós következett, aki a Momentum képviselője. Elég népszerű forma, laza, sármos, fiatal srác, kiváló beszélőkével és spontán humorral. Mindezt jól illusztrálta, mikor fellépett a színpadra egy bekiabáló ezt üzente neki:
„Rád szavazok!”
Erre Miklós válasza egy laza nevetés mellet ez volt:
„Köszi!”
Miklós is idézettel nyitott, ifjabb Lomnici Zoltántól, aki a Századvég Intézet egyik vezető elemzője, valamint a közmédia rendszeres vendége. Az idézet így szólt:
„Vlagyimir Putyin szerint Ukrajnában népirtás zajlik és nukleáris fegyvereket fejlesztenek ki és ha ezek az állítások igazak, akkor ezek árnyalják a képet.”
Hajnal Miklós erre kifakadt, hogy mégis hogyan lehet ezt a helyzetet árnyalni, miért kell tolni az orosz propagandát?
Beszédében elmondta, hogy azt a hírt kapta Miklós, hogy a 2019-s önkormányzati választásokhoz képest, most nem lesz arra lehetősége az ellenzéki politikusoknak, hogy bemenjenek a közmédiába nyilatkozni a programjukról, vagy bármiről.
„Idén ezt az öt percet is sajnálják az ellenzéktől!”
– hangsúlyozta Miklós
Elköszönt egy köztévének üzent „tovarisi konyec”-el (oroszul: elvtársak, vége), majd Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője következett.
„Engem nem tudnak elhallgattatni”
Na, hát Ujhelyi István szereplését ugyanúgy nem tudtam hová tenni, mint Brenner Kolomanét. Bár tudom, hogy ő talán az egyik legmegosztóbb politikai szereplő itthon, különösebb problémám nincsen vele. Szerintem alapvetően szakértőként áll a politikához, egy igen sok mindent érintő interjút csinált vele Varga Máté kollégám, Reflektroban című műsorunkban az orosz-ukrán krízisről még a háború kitörése előtt.
Jól sejtettem, hogy itt már új dolog nem lesz, a kislányától elkapott baci okozta rekedtes hangján kívül nem volt más említésre méltó momentuma a beszédének. A tömegen azt éreztem, hogy jól kommunikál, de én már annyira fáztam és annyira untam, hogy egyre kevesebb a jó pillanat, hogy kezdte a végét járni a türelmem.
Mindennek az alapja az oktatás
Érdekes figura jelent meg István után, aki Polyák Gábor volt, az ellenzék szakpolitikai referense médiakérdésekben. Lukácsi Katalin neki külön nagy tapsot kért, mivel elmondása szerint azáltal, hogy az ETLE-n tanít, az állását és a karrierjét kockáztatja amiatt, hogy most itt felszólal. Kérdem én, miért kockáztatná valaki a karrierjét, akinek olyan lehetősége van, hogy az egyesült ellenzékkel – ami ha nem is a legnagyobb, de a második legnagyobb politikai tömörülés Magyarországon – dolgozhat referensként. Mindegy, jól hangzik, lapozzunk.
A beszéde tetszett, meglepően jól vibrált a tömeggel, bár látszott rajta, hogy még nem nagyon mondott tüntetésen beszédet.
Különösen a beszéde azon része imponált, amikor arról beszélt, hogy a tantervbe bele kell építeni már általános iskolában a tudatos médiafogyasztást. Kritikusan gondolkodó gyerekeket kell nevelni, hogy maguk is meg tudják állapítani, ha egy hír propaganda-célú.
A messiás
Mint a legtöbb ilyen tüntetésen, a legvégére hagyják Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet. A „messiás” jelző ebben az esetben arra vonatkozik a részemről, hogy tudtam, ő az utolsó felszólaló és ezzel vége, utána mehetek vissza az autóba melegedni. Aztán eszembe jutott, hogy többek között a miniszterelnök-jelölt arról is híres, hogy milyen hosszú beszédeket tud mondani, ez most sem volt másképpen. Emlékszem, amikor megnyerte az előválasztást, nem vicc, háromnegyed órás beszédet mondott.
Itt már a legvégére a szónokló elődei az összes puskaport ellőtték, ezért sem hálás dolog utolsóként felszólalni. Nem is hallottam semmi újat. Ennek ellenére ő kapta mind az elején, mind a végén a legeslegnagyobb ovációt. Oké, ez azért érthető, nem kevés pofont kell kiállnia most, szóval megérdemli a tapsot, és az örömujjongásokat. A rá jellemző higgadsággal és hidegvérrel fogadta ezeket. Kicsit szomorú voltam, hogy a főhős megérkeztére fogyott el minden lelkesedésem és érdeklődésem a történések iránt. Láttam, hogy nem csak én jártam így, páran elindultak a tüntetésről kifelé, talán el is csíptem pár olyan mondatot, amik úgy szóltak, hogy: „nagyon fázom, őt már nem várom meg, mert nagyon hosszan beszél.”
Péter szónoklata után Hadházy Ákos jött fel a színpadra, megköszönte, hogy eljöttünk, és elénekeltük a Magyar Himnuszt. Mindig megindító pillanat számomra, amikor egy tömeggel együtt hangzik fel, picit felengedett a türelmetlen idegességem. Azt éreztem, hogy ezért na, csak azért is megéri. A himnusz után, gép eltesz, szaladás az autó felé dideregve, már le sem fotóztam a székházra kirakott matricákat, melyeken meglehetősen dehonesztáló jelzésekkel illetik a közmédiát.
