A gyermeknevelés úgyannyira szép, mint amennyire embert próbáló is tud lenni. Mindig is akadtak problémák, ami miatt kétséges lehetett a gyermekvállalás, azonban a klímaválság most egy újdonsült nehézség, amivel meg kell küzdeni.
Sokakban óriási aggodalmat okoz az, hogy egyáltalán szeretnének-e erre a világra gyermeket szülni, ha annak a gyermeknek egy klímaválság sújtotta világban kell felnőnie, ahol mindennapos a szélsőséges időjárás, a tömeges klímavándorlás és a vízhiány.
A legtöbbet az segítene, ha globális szinten történnének változások, de ameddig erre várni kell, itt vannak az opciók, amit egyénileg meg lehet tenni úgynevezett „zöld” szülőként, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal neveld fel a gyermeked, vagy gyermekeidet.
Itt többről van szó annál, minthogy egy környezetbarátabb szemléletben neveljük a gyermeket, jóval inkább az kerül előtérbe, hogy nagy valószínűséggel majd a felcseperedett utód is tovább fogja vinni ezeket a szokásokat és a környezettudatosság mentén éli az életét.
Egy 2017-es tanulmány szerint egy fejlett országban gyermekvállalás évente 58,6 tonna szén-dioxiddal növeli a szén-dioxid kibocsátást. A jó hír, hogy sok mindent lehet tenni ennek csökkentése érdekében.
Arról, hogy miként csökkentheted az ökológiai lábnyomodat, bővebben itt olvashatsz.
1. Használj újrafelhasználható pelenkát
Mivel a pelenkaválasztásnak az egyik első döntésnek kell lennie, amikor a baba megszületik, megérdemli az első helyet a listán.
Az eldobható pelenkák nagy problémát jelentenek, az Egyesült Királyságban is. Itt évente átlagosan 3 milliárdot dobnak el, becsülte meg az újrafelhasználható pelenkák kampánycsoportja, a WRAP.
Vannak helyek, mint például a Csendes-óceán szigetcsoportjánál Vanuatu, ahol az egyszer használatos pelenkákat teljesen be is tiltották. Remélhetőleg hamarosan más országok is követik ezt a példát.
Legyél előrelátó és ha teheted már gyermeked megszületésétől fogva használj mosható vagy ökopelenkát. Ezzel nem csak a bolygónak és a környezetnek segítesz, hanem anyagilag is kedvezőbb konstrukciót biztosítasz magadnak. Ezzel megközelítőleg 210 ezer (588 euro) forintot tudsz megspórolni a gyermek első két évében. Ebbe ráadásul a WRAP már a mosható pelenka mosási költségeit is belekalkulálta.
Korábban beszámoltunk egy más típusú zöld megoldásról, amiről itt olvashatsz bővebben.
2. Készíts házi bébiételeket
A lista második helyére a bébiétel került, ugyanis a pelus csere előtt nagy szerepet kap az evés is. Szerencsére a saját bébiétel elkészítése könnyebb, mint gondolnád, sőt ezzel tovább csökkentheted az ökológiai lábnyomod. Törekedj arra, hogy ne tasakos bébiételt használj, inkább üvegeset, de a legjobb itt is, ha Te magad készíted.
Ha saját bébiételt szeretnél készíteni, akkor rengeteg remek lehetőség áll rendelkezésedre. Amennyiben sajátot készítesz az segít szabályozni a baba által fogyasztott cukor mennyiségét is. A boltban vásárolt termékek sokszor magas cukortartalmúak és kevésbé táplálóak, mint a házilag készített étel.
3. Csatlakozz a körkörös gazdasághoz
Nem titok, hogy a gyerekek nagyon gyorsan kinőnek a dolgokból. Ez nem okoz problémát akkor, ha használt ruhákat vagy játékokat vásárolsz a gyermeknek.
Ez már félig előre is vetíti a lista következő pontját a játékokat.
4. Vásárolj fa vagy természetes anyagból készült játékokat
Ha új játékokat szeretne vásárolni, fontolja meg, hogy miből készültek. Nem csak azért mert, ez nyújtja a zöld megoldást, hanem inkább azért mert nemrég jött ki egy kutatás, mely szerint a csecsemőkben tíz-tizenötször több a mikroműanyag, mint a mai felnőttekben. Erről bővebben itt írtunk.
A fa és a természetes anyagokból készült játékok kiváló alternatívát nyújtanak a műanyag társaik kiváltására. Mivel sok játék kerül hulladéklerakóba, ez egyes tanulmányok szerint 80 százalékuk is lehet. Ha játékvásárláson gondolkozol, ezért is fontos, hogy olyanba fektess, ami időtálló, ezzel tovább segíted a felesleges játékok mennyiségének redukálását.
A nemet mondás művészetének elsajátítása is létfontosságú, ha csökkenteni szeretnéd az otthonodba kerülő játékok mennyiségét. Mivel rengeteg reklám készül a gyermekeknek, lehet elsőkörben nem leszel túl népszerű a szemében, de ha segítesz neki megértetni és elmagyarázni a túlfogyasztás hatásait és, hogy ez a bolygónak miért rossz egy ponton túl megérti és megszokja. Nem végső soron szintén pénztárca kímélő, ha nem veszel folyamatosan valamilyen új műanyag játékot.
5. Felejtsd el az autót – (amennyire lehet)
Az 1–2 éves kisgyermekeknek legalább napi 3 órás fizikai aktivitásra van szükségük.
Van, hogy persze szükséges autóba ülni, hogy eljuttasd a gyermeket az iskolába, de mivel a túlzott autóhasználat nem tesz jót a környezetnek, próbáld a lehető legkevesebbet ezt az utazási formát igénybe venni. Továbbá a túlzott autóhasználat miatt romlik a levegő minősége és mindez hosszútávon elősegíti valamilyen betegség kialakulását.
Ha nem sétatávolságra laksz gyermeked iskolájától, akkor gondold át tömegközlekedési lehetőségeit, mielőtt a volán mögé ülsz. Mivel a gyerekek sok országban ingyen utaznak, olcsóbb lehet, mint egy autó vásárlása és karbantartása.
6. Egyél együtt (és főleg növényeket)
Fontos, hogy egy család töltsön együtt elegendő időt a hétköznapok rohanása közben is, erre kiváló lehetőséget teremtenek a közös étkezések. Dr. Zacher Gábor szerint rengeteg a „7 perces család” – ez azt jelenti, hogy egy szülő naponta átlagosan 7 percet beszélget a gyermekével. Ez persze egy átlag van, aki többet, de van, aki kevesebbet.
Mindemellett a közös étkezésekkel csökkenthető az élelmiszer pazarlás, mivel kevesebb így a kidobott étel. Továbbá egy bizonyos korig nem ehetik a babák ugyanazokat az ételeket, mint a „nagyok”, de egy bizonyos kor felett már például a felnőttek ételeit lehet pürésíteni a kisgyermek számára.
Arra is érdemes figyelni, hogy mi kerül az asztalra étel gyanánt. Nem szabad megijedni a húst nem tartalmazó fogásoktól, a növény alapú ételek számtalan módon elkészíthetőek és ízletesek is egyaránt. Nem muszáj rögtön elhagyni a húst az étkezésből azonban érdemes arra törekedni, hogy apránként bizonyos fogásokban helyettesíteni valamivel. Nem csak környezetkímélőbb alternatíva, hanem egészséges is. A halak fogyasztása is egy alternatíva.
Ebben a videóban a vegetáriánus életmód alapjairól beszélgettünk, miért fontos, hogyan lehet lassan átállni a húsmentes ételekre, milyen vitaminokat és nyomelemeket kell fogyasztani és nem utolsó sorban arról, hogy milyen pozitív hatásai vannak a vegetáriánus étrendnek az egészségre.
7. Használj biológiailag lebomló nedves törlőkendőt
A gyerekek egyik varázsképessége, hogy mágnesként vonzzák a koszt a tisztán tartásuk pedig egy teljes munkaidős állásnak felel meg. A gyors és egyszerű megoldások, például a nedves törlőkendő használata kényelmes megoldást jelenthet. Viszont szörnyű hatással vannak a környezetre – pár másodpercig használjuk őket, majd hosszú évekbe telik a biológiai lebomlásuk. A törlőkendőkből keletkező hulladék pedig elzárja a csatornarendszereket.
8. Növeld és neveld saját növényeidet
Persze szerencsés az, aki nagyobb kertkapcsolattal rendelkezik és lehetősége van nagy mennyiségben saját növényeit, zöldségeit vagy gyümölcseit termeszteni. De a lehetőség mindenkinek adott arra, hogy a saját helyzetéből a legtöbbet hozza ki. Ha csak pár virág, fűszernövény vagy egy kis paradicsompalánta fér ki az ablakpárkányba, vagy egy kaspóba a gangra, akkor ezeket nevelgessük a lehetőségekhez képest a legkedvesebben.
Az élelmiszer termesztés megismertetése a gyerekekkel az egyik legjobb módja annak, hogy megértessük velük mennyire függünk a természettől. Minél kisebb koruktól ezt megtanulják annál nagyobb valószínűséggel akarják majd azt megvédeni. Mindemellett a növények locsolása kiváló bevezetésként szolgál arra, hogy a gyerkőcök megtanulják, hogyan kell egy élőlényről gondoskodni.
(Euronews)