A Jövő TV és a Tabumentes Ország közös szervezésben előválasztási vitát tartott BAZ megye egyes számú választókerületében. A vita Csabalik Zsuzsanna, Dr. Simon Gábor és Szilágyi Szabolcs jelöltek között zajlott.
Bemutatkozás
Mint minden előválasztási vita, ez is a képviselő-jelölt jelöltek bemutatkozásával kezdődött, melynek sorrendjét egy kalapos sorsolás alapján döntötték el.
Dr. Simon Gábor önmagáról elsőként azzal kezdte, hogy elmondta, hogy magyar, demokrata illetve egy olyan embernek tartja magát, aki hisz a szociális demokráciában, hisz Miskolcban és Magyarországban. Elmondta, hogy szerinte Miskolc folyamatos fejlődési lehetőségeket hagyott ki az elmúlt az elmúlt évszázadokban.
„Abba hiszek, hogy 2022-ben Magyarországon rendszerváltásra van szükség”
– mondta a képviselőjelölt.
Szerinte a legfontosabb, hogy mindenkinek ugyanannyi joga és kötelessége legyen. Miskolcon is akkora fizetéseket szeretne tapasztalni Dr. Simon Gábor, mint Európa többi részén. Elmondta, hogy jogászként tevékenykedik évtizedek óta és közügyekkel is foglalkozik. 94 óta képviselő.
Szilágyi Szabolcs bemutatkozását azzal indította, hogy elmondta, hogy a Miskolci Egyetemen történelemszakos diplomát szerzett, valamint jelenleg is politológus szakon van ugyanitt levelezőként. Bemutatkozást egy Bibó István idézettel folytatta:
„A szabadság ott kezdődik, ahol a félelem megszűnik”
Ezzel arra célzott, hogy szeretné a közbiztonságot élhetővé tenni Miskolcon. Ezután arról beszélt, hogy új panelprogramot szeretne a városban. Kiemelte, hogy ez a program minden társasházra vonatkozna, nem csak a panelekre. Állítása szerint ezzel egy jobb energiahatékonyságot lehetne elérni és környezetkímélési szempontból is előnyösebb volna. Elmondta, hogy azért indult el jelöltként a választáson, hogy ne dönthessenek többet a miskolciak feje felett és a város valódi képviseletet kaphasson.
Csabalik Zsuzsanna bemutatkozását azzal indította, hogy elmondta, hogy kémia-biológia szakos középiskolai tanár, valamint közoktatási vezetőszakkal is rendelkezik.
„Biológiatanárként mélységesen tisztelem az életet és benne az embert”
– mondta a jelölt asszony.
Iskolái jelmondatait idézte és elmondta, hogy tanításai és tanulmányai folyamán megtanulta, hogy a valódi cselekedetek számítanak. Elmondta, hogy programjaiban az elesetteken szeretne leginkább segíteni.
Infrastruktúra, gazdaságfejlesztés, fenntarthatóság
Szilágyi Szabolcs arra kérdésre, hogy szerintük milyen akadályok vannak a fejlesztések megvalósítása előtt, elmondta, hogy az autóipar kiszolgáltatottá tette Magyarországot. Ebből kiutat a miskolci iskolák mutathatnak a tudásalapú programozás, illetve egyéb informatikai és gépészeti oktatásaival. A kulcsnak továbbá a jó adópolitikát nevezte meg Szilágyi. Az infrastruktúrával kapcsolatban azt mondta, hogy az utak teljes körű renoválást tervezné. P+R parkolókkal, rendesen kivitelezett bicikliutakkal. Végül a környezetvédelemre is kitért, amivel kapcsolatban elmondta, hogy új napelemparkok telepítésében látja az élhető jövőt.
Csabalik Zsuzsanna elmondta, hogy 1935 -ösek az utak, melyek Miskolcra vezetnek. A képviselőnő megpedzegette, hogy a belvárosból ki lehetne tiltani az autóforgalmat. Kitért a szociális szféra gondjaira, melyről azt mondta, hogy nincsen Miskolcon megfelelő lakhatás és munkahelyek. Összefügg a szociális szféra állapota és a környezetkárosítás, ugyanis sokan szeméttel fűtenek. A közlekedéshez még annyit hozzátett, hogy a vasutat akár városon belül is néhány összeköttetéssel is lehetne fejleszteni a gyorsabb és környezetbarát közlekedés érdekében.
Dr. Simon Gábor azzal kezdte, (erre tapsot is kapott a jelenlévő közönségtől) hogy vissza kell adni azt a pénzt a közösségi közlekedésnek, melyet elvett a Fidesz (évi 500 millió forint). Szerinte a villamosközlekedést kell leginkább fejleszteni. Olcsó és környezetbarát. Hozzátette, hogy a kerékpáros szövetségeknek nem az a céljuk, hogy mindenképpen elkerülő bicikliutak legyenek, hogy a lehető leggyorsabban elérjenek a kerékpárosok a-ból b-be, amire nem feltétlen jó alternatíva a nagy utakat elkerülő útvonal.
Esélyteremtés
Csabalik Zsuzsanna a hejőkeresztúri pedagógusfejlesztésről és továbbképzésről beszélt, valamint a hátrányos gyermekek pozitív diszkriminációjáról és arról ,hogy ez miért fontos az ő oktatásukban.
Dr. Simon Gábor arról a kérdésről, hogy mit gondol a Miskolc- és környéki cigánykérdésről, valamint a pozitív diszkriminációról, azt mondta, hogy ez egy jóval multidiszciplinárisabb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. A nyugdíjas programoknak is fontos szerepük van a kérdésben. Esélyteremtő államról beszélt most is, mint a bemutatkozó etapjában. Elmondta, hogy azt is szeretné, ha minden diák, minden iskolája ugyanazt a magas színvonalú oktatát kapná.
Szilágyi Szabolcs elmondta, hogy tudvalevő, hogy forráshiányos az oktatás. Emiatt a pozitív diszkrimináció nem fog tudni oly mértékben megjelenni, mint azt a jelölt társai említették, vagy szeretnék. Elmondta, hogy ő maga nem támogatja a pozitív diszkriminációt. Olyan esetre hivatkozott, amikor valaki romának vallotta magát a plusz felvételi pontszám érdekében.
Csabalik Zsuzsanna hozzátette, hogy azt a nyugati példát kellene követni, hogy nyugdíj biztosítók befektetnek különböző beruházásokba, így szerezve még több forrást a nehéz helyzetben élők számára.
Szilágyi Szabolcs a nyugdíjkérdéshez azt tette hozzá, hogy figyelembe kell venni a nyugdíjasok által legtöbbet vásárolt termékek árát. A GDP 2%-ÁT takarítja meg Észtország – említette Szilágyi – azzal, hogy a legtöbb intézkedést, hivatalos ügyet el lehet intézni online.
A készségfejlesztésről Csabalik Zsuzsanna azt mondta, hogy kulcsszó. Szerinte csak kétféle képességet mérünk és fejlesztünk jelenleg az oktatásban. A memorizálási és a számolási készséget. Szerinte a logikus gondolkodásra való nevelés teljesen háttérbe szorult napjainkra Magyarországon. Hozzátette, hogy az önkormányzatok szerepének visszanövesztése is fontos lenne, hogy ne a fővárosban döntsenek például egy miskolci iskola tetőjavításáról. Ez szerinte azért is probléma, mert az ilyen javításokra 4 évet is lehet akár várni.
Dr. Simon Gábor elmondta, hogy az oktatás és készségfejlesztés nem az Ő szakterülete, de elmondta, hogy látja, hogy gond van. Elmondta, hogy az ellopott egyetemeket vissza kell szerezni. Elmondta, hogy azért fog küzdeni, hogy az állami iskolák ugyanannyi finanszírozást kapjanak, mint az egyház intézmények.
Szilágyi Szabolcs egy gyakran interneten felbukkanó mém-metaforával írta le véleményét a készségfejlesztéssel kapcsolatban, melynek azt meséli el, hogy a valódi életre nem kapnak valódi felkészítést a diákok.
Jogállamiság és igazságszolgáltatás
Arra a kérdésre azt válaszolták a jelöltek, hogy van-e olyan jogi lehetőség, mellyel vissza lehet szerezni az alapítványokba kiszervezett egyetemeket, hogy vannak. Az alaptörvény szerintük megbukott. Az alaptörvény helyett alkotmányra van szükség. Az Európai Ügyészséghez való csatalakozásról is mind azt mondták, hogy szükség volna rá.
Dr. Simon Gábor hozzátette, hogy ő nem kishitű és bízik az ellenzék kétharmados győzelmében.