Fekete-Győr: a 35 év alattiak nehezen mérhetők, nekünk ott vannak az igazi tartalékaink

A Reflektorban vendége Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje volt, akivel többi között az előválasztásról, esélyeiről, valamint a sport-politikájáról is beszélgettünk.

Hétfőn volt egy hete, hogy az előválasztáson részt vevő pártok elkezdhették az ajánlásokat gyűjteni. Fekete-Győr elmondta, hogy 65 jelöltet indítanak az előválasztáson, amelyből nagyjából 45 jelöltjük már össze is gyűjtötte a minimum 400 ajánlást. A miniszterelnök jelöltjük elmondása szerint 16 ezer 500 ajánlást gyűjtött össze hétfőig, de szerinte a hét közepére a 20 ezret.

Felidézte, hogy Szegeden egy délvidéki és erdélyi fiatal felkereste őt, hogy ők mért nem szavazhatnak az előválasztáson, holott ’22-ben joguk van hozzá. A Momentum pedig utána fog járni, hogy mért nem szavazhatnak az állandó lakhellyel nem rendelkezők – jelentette ki Fekete-Győr András.

Nem lép vissza, meg se fordult a fejében

Nem egy helyről lehetett olvasni az elmúlt időben, hogy a Momentum miniszterelnök-jelöltje visszalépne a jelöltségétől, ugyanis nem tartozik a legnépszerűbb jelöltek közé. Fekete-Győr felidézte, hogy a Závecz legutóbbi kutatása szerint 12 százalékos a népszerűsége, de

A mi szavazóink, a 35 év alattiak nehezen mérhetők, nekünk ott vannak az igazi tartalékaink.

Többek között ezért sem fordult meg a fejében a visszalépés lehetősége. Továbbá hozzátette, hogy a két miniszterelnöki vita sorsfordító lehet a szavazópolgárok számára.

A Momentum elnöke elmondta, hogy az ő információ szerint már véglegesedni látszik a miniszterelnöki viták időpontjai és helyszínei:

  • az első fordulóban (szeptember 26-ig) 2 vita lesz azokkal a jelöltekkel, akik összegyűjtötték a 20 ezer ajánlást,
  • az első vita az ajánlásgyűjtés vége után (szeptember 6) lehet nem sokkal,
  • a második vita szetpember 16 és 26 között lesz,
  • a viták valamelyikét az RTL Klub és az ATV közvetíti ( szerk.: a Partizán nem lett megemlítve)

Arra, hogy jelenleg ki lehet a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt nem tudott válaszolni, mert elmondása szerint azt se lehet megtippelni, hogy hányan mennek majd el szavazni az előválasztáson. Fekete-Győr örülne, ha legalább fél millióan szavaznának.

A NOlimpia nem NEVEROlimpia

Fekete-Győr Andrást állandó támadás éri, hogy szereti a sportot, megjelenik sporteseményeken, de mégis ők szervezték a Nolimpia kampányt, ami hatására nem náluk szervezik az Olimpiát.

Addig nem szeretnénk Olimpiát Magyarországon, ameddig egy kezdő tanár fizetése (nettó) 145 ezer, vagy egy kezdő egyetemi dolgozó fizetése nettó 185 ezer forint.

– közölte.

Fekete-Győr szerint Magyarországnak szükséges még 10-15 évnyi fejlődés, hogy hazánk rendezhessen Olimpiát, amelynek amúgy nagyon örülne – tette hozzá. Szerinte a sport szeretét, és egy ekkora horderejű beruházás szeretetét külön kell választani. Ő az előbbit szereti, az utóbbit viszont nem.

Momentumon belül az elmúlt hetekben Hajnal Miklóst, a Hegyvidék és Bel-Buda jelöltjét támadta meg a kormánymédia azzal, hogy közgazdásznak nevezte magát, holott nincs diplomája róla. A Momentum elnöke szerinte Hajnal egy oszlopos tagja a pártnak, aki nagyon jó közgazdász tudással rendelkezik, és az egyik legesélyesebb jelölt, hogy legyőzze körzetében a Fideszes Fürjes Balázst, aki

Szeret nagyberuházásokat megvalósítani, és abból ellopni 30-40 százalékot a Fideszes strómanoknak.

Szóba került a Momentum zöld programja is, amelyről a Momentum elnöke elmondta, hogy Szél Bernadettel dolgozták ki közösen. Szeretné, ha 2030 után nem lennének belső égésű motoros járművek forgalomban, de ehhez természetesen szükséges az infrastruktúra és a gyártók fejlődése, elkötelezettsége is. Programjuk egyik fontos pontja a lakossági napelemek támogatása, ugyanis a megújuló energia egy fontos lépés a zöld megoldások felé. További főbb tervek közé sorolta a fővárosi kizöldítése is.

Én egy pesti srác vagyok, és ha jól tudom 4 évvel kevesebbet fogok élni, mint máshol mások az országban.

A miniszterelnök-jelölt ezzel arra mutatott rá, hogy jelentősen rosszabb a levegő a minősége a fővárosban, mint az ország többi területén. Ilyen zöldítéshez példaként Terézvárost hozta fel, ahol több területen törték fel a betont azért, hogy helyére fákat ültessenek.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here