Szijjártó Péter pénteken jelentette be, hogy legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós, aki űrutazás kutatási célokat szolgál majd.
A külgazdasági és külügyminiszter videójában elmondta, hogy az űrhajós amerikai együttműködéssel jut el a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket. A telekommunikációs, földmegfigyelési, sugárzásmérő berendezéseket az űripar-fejlesztési programban együttműködő belföldi vállalatok és egyetemek alkotják meg. A résztvevők a miniszter szerint jelentős tudást és tapasztalatot halmoztak föl, a magyar űripar ennek ellenére – mint fogalmazott – mostanáig méltatlanul kevés figyelmet kapott. Szijjártó Péter szerint azért is indokolt ezen változtatni, mert a magyar gazdaság sikeréhez meg kell erősíteni a magas hozzáadott értéket előállító iparágakat, különösen azokat, amelyeknek már van jelentős belföldi tevékenységük. Az űripar lendületet adhat a növekedésnek, eredményeit ezért a kormány az iparfejlesztés szolgálatába akarja állítani – mondta a tárcavezető.
A pénteken megjelent Magyar Közlönyben pedig meg is tudtuk, hogy ez mennyibe kerül majd.
- 13,5 millió dollár
- 44,5 millió dollár
- 27,5 millió dollár
- 13,5 millió dollár
Vagyis 2024-re 99 millió amerikai dollárt – csaknem 30 milliárd forintot – költünk arra, hogy újból kijuthasson egy magyar az űrbe.
A Közlönyben az olvasható indoklásnak, hogy a kormány egyetért azzal, hogy Magyarország kutatóűrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), továbbá egyetért a kutatóűrhajós misszió megvalósításához kapcsolódó iparágfejlesztő intézkedések végrehajtásával. Ha ez meg is valósul, akkor az új magyar űrhajóst az Axiom Space vállalatnál képzik ki Texas, Houstonban.
Az első magyar űrhajós Farkas Bertalan volt, aki Valerij Kubaszovval 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor, indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén. Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut–6 űrállomással, ahol a személyzet Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket.