20.6 C
Budapest
2021. szeptember 19., vasárnap

Nyerhet Jámbor András a választókerületében?

Egy Republicon-kutatás szerint – mely a Telex birtokába jutott – Jámbor Andrásnak van a legnagyobb esélye, hogy megnyerje az ellenzéki előválasztást Budapest 6. választókerületében. Ez Józsefvárost és Ferencváros egy részét tartalmazza.

A kutatást június végén készítették 800 ember telefonos megkérdezésével.

A felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele (51 százalék) úgy tervezi, hogy elmegy szavazni. Kevesebb mint harmaduk (28 százalék) válaszolta azt, hogy biztosan nem vesz részt a szeptemberi előválasztáson.

A szavazni vágyók körében – a felmérés alapján – Jámbor András vezet. Ő volt a főszervezője annak a tüntetésnek, melyet a Diákváros és a Fudan egyetem ügyében tarottak. Ez volt az eső olyan demonstráció, melyen komolyabb létszámban jelentek meg a koronavírus kezdete óta.

Budapest 6-os számú választókörzetében egyébként sok másik ellenzéki jelölt indul az előválasztáson, akiknek a készült felmérés szerint így állnak a népszerűségeik:

  • Jámbor András (MSZP-Párbeszéd-Szikra Mozgalom): 21 százalék
  • Demeter Márta (LMP-Jobbik): 17 százalék
  • Manhalter Dániel (DK): 15 százalék
  • Csordás Anett (Momentum): 12 százalék
  • Bizonytalan: 35 százalék

Tehát szoros a verseny, mindenesetre a legnagyobb százalékbeli különbség Jámbor András és Demeter Márta között van (4 százalék a diferencia), míg a többi helyezett között 2, illetve 3 százalék. Ez jelentheti azt is, hogy Jámbor András toronymagasan vezet, de erről azért nincsen szó.

Érdemes visszaemlékezni a Závec Research áprilisi kutatására is, ami akkor még egészen mást mutatott:

  • Manhalter Dániel (DK) 32 százalék
  • Demeter Márta (LMP-Jobbik) 30 százalék
  • Csordás Anett (Momentum) 18 százalék
  • Jámbor András (MSZP-Párbeszéd-Szikra Mozgalom) 11 százalék

Másik cég, másik kutatás és akkor még a tüntetés sem volt, ami minden bizonnyal hatalmasat dobott Jámbor András népszerűségén.

A tüntetés előtt lapunknak elmondta:

“a Republikon Intézet felméréséből kiderült, hogy a Fudan egyetem támogatása a Diákváros ellenében még a Fidesz-szavazók egyharmadánál is kiverte a biztosítékot. Összességében pedig a kínai állampárt elitegyetemének kétharmados az elutasítottsága itthon.”

A tüntetés után is kérdeztük a Mérce volt főszerkesztőjlt Refektorban című műsorunkban:

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink