26 C
Budapest
2021. június 23., szerda

Előválasztás: aki nem vitázik, az nem legitim jelölt

Március elején számoltunk be róla, hogy elkezdte a munkáját a Civil Választási Bizottság (CVB). Kedden pedig a CVB beszámoltak az eddigi munkáikról és arról, hogy mi várható a nyár folyamán. A CVB 7 civil szervezetből épül fel:

  • aHang
  • Számoljunk együtt Mozgalom
  • Nyomtass te is! Mozgalom
  • ELEGY
  • Tabumentes Egyesület
  • Civilek a Demokráciáért Egyesület
  • Főnix Mozgalom

A CVB elnöke, Dr. Magyar György felidézte, hogy július 26.-án ismerjük meg a jelölteket, augusztusban pedig megkezdődik az aláírás gyűjtés a jelölteknek, és a miniszterelnök jelölteknek egyaránt. Az előbbinek 400 aláírást, az utóbbinak pedig 20 ezret kell összegyűjtenie. Magyar szerint novemberre már teljeskörűen megismerjük az ellenzéki pártot jelöltekkel, miniszterelnökkel együtt.

aHang

Varga Máté ügyvezető igazgató közölte, hogy felgyorsultak az előválasztási események. Ők elsősorban az előválasztás online részének a mozgatórugója, de offline formában is segédkeznek majd.

Két rendszerük van: egy applikáció, amely ügyfélkapus azonosítással működik, valamint egy másik, ami pedig videóazonosítással operál. Az előválasztásra a kettőnek az ötvözetéből alakíthatnak ki egy megoldást, amelynek a megoldása a napokban lesz végleges.

Hajdú gergő, az aHang kampányigazgatója elmondta, hogy az előválasztási feladatokra továbbra is lehet önkéntesnek jelentkezni. Mind a Fudan Egytem konzultációnak a megvalósítása, valamint az előválasztás levezetése közösségi finanszírozott. Az ahang követői eddig 6,5 milliót adományoztak, amelyből teljesen tudták finanszírozni a fudan-konzultációt. Az előválasztásra viszont még nincs elegendő büdzséjük.

Tabumentes Ország

A Tabumentes Ország (TMO) célja, hogy az előválasztási vitákban segédkezzenek – közölte Juhász Bence. Szerinte a viták hozzájárulnak a szavazópolgárok ismereteihez és azt tanácsolják a pártok jelöltjeinek, hogy vállalják a publikus vitákban való részvételt. Ebben az elmúlt hónapokban pozitív a hozzáállás a pártok részéről – tette hozzá.

Aki nem vitázik, nem legitim jelölt.

A TMO szeretné, ha minden olyan körzetben megvalószulna legalább egy publikus vita, ahol több jelölt indul. Ehhez viszont egy keretrendszert szeretnének kiépíteni a vitáknak, a jog- és esélyegyenlőség miatt. Az mostani keretrendszert megkapták a pártok, továbbá 30 civilszervezet és médium is, hogy felülbírálják azt. A visszajelzáseket még várják, és azoknak megfelelően formálják tovább az egységes keretrendszert.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy más jellegű lesz a jelölti és a miniszterelnök-jelölti vita keretrendszere.

Pákozdi Éva, a Számoljunk együtt mozgalom szervezője elmondta, hogy az ő feladatuk lesz, hogy minden választókörzetben legyen legalább 1 civil a szavazatok ellenőrzésében és számolásában. A számlálók jelentkezés már megtörtént és a képzés is folyamatban van.

Bolla Rita, a Nyomtass te is képviselője elmondta, céljuk hogy vidékre is elkerüljenek az előválasztással kapcsolatos információk. Ebben már a pártok is segítenek nekik, több mint százezer lapot szórtak már el országszerte.

kónya zsuzsanna, főnix mozgalom képviselője elmondta, hogy az előválasztás számukra nagyon fontos intézmény, ők leginkább mozgósítási szerepet vállalnak, kultúrális és technikai háttérben is segédkeznek.

Tömpe István, az ELEGY képviselője közölte, hogy ők a leendő kormányzás megalapozásán dolgoznak 80 szakértővel együttműködve. 8 szakbizottságban dolgoznak, és a nyár folyamán szeretnék, ha ez a 8 bizottság véglegesítene egy átfogó javaslatot, hogy ők miként képzelnék el a helyes kormányzást.

A civilek a demokráciáért egyesülettől pedig Békeffy Eszter képviselője részletezte az ő feladatukat: ők az ellenzéki erőket koordinálják, és próbálják összekötni a szereplőket. Emellett pedig a kommunikációban is segítenek, vagy az aktív állapolgárok becsatornázásában.

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink