Szerveket is ajánlanak a peruiak, csak bekerüljenek az intenzívre

Pusztít a koronavírus-járvány Peruban, a temetők megteltek, és vannak, akik az intenzív kórházi kezelésért cserében valamilyen szervüket ajánlják fel – tudjuk meg az AP amerikai hírügynökség helyszíni beszámolójából.

Miután több mint egy évig küzdött a koronavírus-járvány visszaszorításáért, a dél-amerikai ország párhuzamos válsággal szembesül: a sírhelyek hiányával. A probléma mindenkit érint, nem csak a koronavírus áldozatainak rokonait. Ennek következtében néhány család önállóan cselekedett, és titkos és illegális sírokat ástak Lima 65 temetőjének környékén.

A lehetőségek tragikus hiánya ráadásul éppen akkor következett be, amikor az ország a pandémia legpusztítóbb periódusával küzd. Az Egészségügyi Minisztérium szerint több mint 64 300 olyan ember halt meg Peruban, akiknek pozitív volt a koronavírus-tesztje, de ez a szám szinte biztosan magasabb a gyakorlatban. 

Egy nyilvántartási iroda becslése szerint a valódi adat meghaladja a 174 900-at, számítva azokat is, akiknek lehetséges fertőzését egy teszt nem erősítette meg.

Nemrég áprilisban körülbelül négy percenként halt meg egy fertőzött személy otthon vagy kórházban, de a kórházi férőhelyekből olyan kevés van, hogy a perui lakosság a közösségi médiában olvashatott olyan családokról, akik vesét, autót vagy földet kínálnak az ország 2785 intenzíven található kórházi ágyának egyikéért.

Még akkor is, ha rendelkezésre áll szabad temetői hely, a temetkezések hatalmas anyagi terhet jelentenek, különösen azoknak a családoknak, akik a koronavírus-járvány miatt szegénységbe kerültek. A Lima szélén található temetőben való temetés költsége közel 1200 dollár, ami majdnem ötszöröse a havi 244 dolláros minimálbérnek.

Victor Coba nyugalmazott kereskedő saját kezébe vette a dolgokat, és sírokat épített magának, feleségének és négy másik rokonának egy keskeny helyen, egy temetőben, egy domb lábánál Lima északi részén.

A 72 éves Coba téglát, homokot és cementet vitt a helyszínre, ahol egy barátja segítségével elkezdte építeni „örök otthonát”. Feleségével úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik a haláluk utáni sorsukat, miután megnézték a híreket és megtudták, hogy két tucat szomszédjuk halt meg a koronavírusban.

„Eléggé aggasztó, amikor tudod, hogy ha meghal valakid, nincs hova elszállítanod őt, de eltemetni sem tudod sehova.” – jegyezte meg keservesen Coba.

„Sok temető teljesen káoszos állapotban van” – mondta Martín Anampa Carimallo, Lima legöregebb önkormányzati tisztviselője. „Egy rossz tervezési folyamat következményeit éljük éppen át.” – tette hozzá.

Peru számos terjeszkedő temetője fejlesztési terv és kormányzati jóváhagyás nélkül gyarapodott. A legtöbb nem rendelkezik falakkal vagy kerítéssel, és gyakran szomszédosak a településekkel, így időnként szinte lehetetlen meghatározni, hol végződnek a temetők és hol kezdődnek az elszegényedett falvak. 

Fotó: ERNESTO BENAVIDES/AFP