Az Egri Csillagok nyomában, panoráma Budapestre és környékére

A hétvégén ismét napsütéses időre számíthatunk, ezért jelentkezünk túraajánlónkkal, ahol ezúttal egy főváros melletti útvonalon csodálhatjuk meg a városra és az agglomerációra néző panorámát.

Túra útvonala: Pilisborosjenő autóbusz végállomás – Egri vár másolata – Kevély-nyereg – Nagykevély, pihenő – Papp-Ferenc barlang –  Csillaghegy (HÉV megálló)

  • Nehézség: közepes
  • Időtartalom: 4-5 óra
  • Távolság: 12 km
  • Szintkülönbség: +360 -470 m
  • A túrában a Természetjáró applikáció és a Google Maps segített

Mivel a túra két végpontja messze van egymástól, érdemes Pilisborosjenőre az Árpád-hídi busz-pályaudvarról indulni az alig fél órás utazással, majd a pilisi falu végállomásáról nekiindulni a túra útvonalának.

A lakott területet elhagyva egyből a Kevély-hegyi levendulamező mellett haladunk el, melyhez júniusban érdemes lehet visszalátogatni, ha az akkori rendeletek szerint is látogatható lesz a lilába bújt mező.

Innen viszonylag rövid túrával érkezünk meg az Egri vár másolatához, melyet az 1960-as években építettek a Várkonyi Zoltán által rendezett Egri Csillagok című film forgatásához és azóta is magára hagyhatva áll és várja a látogatókat. Az építmény falán elhelyezett információs tábláról egyébként több érdekességet is megtalálhatunk nem csak a filmforgatásról, hanem az itt található élővilágról is.

Utunk innen a Kevély-nyereg irányába fordul, amit egy fárasztó emelkedővel érhetünk el, ami közvetlenül a vár tornya felett indul és a Gyopáros-barlang mellett elhaladva érhető el. A bátrabbak elérhetik innen a Kis-Kevélyt is, ahonnan jobban belátható a Pilis-hegység kis települései, de az itt található kilátóhelyről (Google Mapsen: Siklóernyős starthely és kilátópont) is csodás kilátás nyílik Solymárra, Pilisszentivánra és Pilisvörösvárra is.

Hasonlóan szép, sőt talán még egy kicsivel szebb kilátás nyílik elénk a Nagy-Kevély kilátóhelyén, bár itt már a sziklák oldalán erős szélre is kell számítanunk.

A Papp-Ferenc barlangnál található hasonló kilátóhelyről pedig Óbudát tekinthetjük meg, de szép idő esetén tökéletes kilátás nyílik a Megyeri-hídra és a város távolabbi pontjaira is.

Innen pedig a túrázó választhat, hogy visszatér Pilisborosjenőre, vagy egyenesen tovább haladva az erdőből kiérve elérkezhet Budapest határához és egy hosszabb erdős részen áthaladva megérkezhetünk Csillaghelyre, ahonnan a tömegközlekedéssel érkezők elérhetik a HÉV megállót.

Jó túrázást mindenkinek és vigyázzunk a természetre!

Ez a cikk szponzorált tartalmat jelenít meg!