A csütörtök délelőtti Kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb információkat.
Gulyás Gergely elmondta, hogy Magyarországon 2 608 000 fő kapta már meg az első adag oltást, 1 077 947 fő pedig már a második adaghoz is hozzájutott. 1827 fertőzöttet kezelnek jelenleg intenzív osztályon.
A miniszter kifejtette, hogy az újranyitással kapcsolatos intézkedésekről való döntés mindig az oltottak számától fog függeni, az egyetlen érdemi fegyver pedig a vakcina.
Hangsúlyozta, hogy március 8-a óta két és félszeresére nőtt a beoltottak száma hazánkban.
A kormány célja, hogy április hónapban 4 millió fölött legyen az oltottak száma.
Gulyás szerint a keleti vakcinák miatt lehet most Magyarország Európában az első az oltakozásban, és május végére minden regisztráltat be fognak oltani, legyen az addigra akármennyi.
„Akkor van valaki a legnagyobb biztonságban, hogyha regiszrált és beoltották.”
-mondta.
Hozzátette, hogy a pedagógusok oltása is halad, 34 ezren közülük már korábban kaptak vakcinát, most pedig külön a nekik szóló kampány keretében több mint 66 ezer pedagógust oltottak be.
Szerinte az érdemi védettség különbsége az első oltás után következik be, a második csak növeli azt. A tanárokat arra kérte, hogy legyenek tekintettel a szülőkre, és április 19-én álljon vissza az oktatás rendje, habár szerinte „a vártnál jobban sikerült megszervezni az online oktatást”.
Az újraindítás következő lépései a 3 millió beoltottnál fog következni, amely 5-6 napon belül lehetséges. A bértámogatás az újranyitott szolgáltatásoknak, üzleteknek ebben a hónapban még jár.
A miniszter elmondta, hogy hazánkban 65 év fölött már majdnem mindenki be van oltva, mostanra pedig már nem az oltóanyag hiánya a korlát, csupán a regisztráció.
Az AstraZeneca vakcinával kapcsolatban Gulyás Gergely azt nyilatkozta, hogy az oltóanyag megbízható és védettséget ad, a lakosságot pedig arra kéri, hogy
„a gyógyszergyárak közötti konfliktus sajtóban való megjelenésének ne üljenek fel, a legbiztosabb az, hogyha a magyar hatóságokra hallgatunk”.
Hangsúlyozta, hogy „Magyarországon csak olyan vakcinát adnak be, amely megbízható, megvizsgált, és védettséget biztosít.” Az AstraZeneca vakcináját a kormány éppen ezért nem fogja semmilyen módon korlátozni és leállítani.
A Magyar Nemzet az ellenzékre vonatkozó kérdésére elmondta, hogy szerinte az ellenzék oltásellenes kampányt folytat, a DK petíciót futtat a kínai vakcinák ellen, és szerinte „ennél látványosabb politikai bűn és pofára esés nem nagyon volt az elmúlt években”.
A vakcinaigazolvánnyal kapcsolatos előjogokkal kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány szándékosan még ilyen döntést nem hozott, az már biztos, hogy a karanténkötelezettséget a beoltottaknál nem fogják fenntartani, a kormány erről azonban a magasabb átoltottság elérésénél fog dönteni.
Az ATV kérdésére, miszerint túl vagyunk-e a harmadik hullám csúcsán, illetve áprilisban ki lehet-e ülni a teraszokra, a miniszter azt válaszolta, hogy egyértelműen túl vagyunk a harmadik hullám legnehezebb részén. Szerinte a megbetegedések számában egy-két hét múlva fog jelentkezni az enyhülés, és ha az oltakozás így halad, akkor április végéig teraszokra ki lehet majd ülni.
Azt is hozzátette, hogy a fitnesztermek azonban még nem nyithatnak, ott ugyanis a kormány szerint a fertőzés kockázata jelentős.
Kijelentette, hogy a sportrendezvényeken védettségi igazolvánnyal lehet majd részt venni, az EB-ig pedig a kormány célja, hogy minden regisztrált be legyen oltva, akkor is, ha ez 8 millió regisztráltat jelent. A miniszter reménykedik benne, hogy júniusra a járvány mögöttünk lesz.
Az iskolák nyitásával kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány szerint az első oltás után több mint két héttel az iskolák nyitása nem jár vállalhatatlan kockázattal, így április 19-én az iskolákat ki kell nyitni. Hozzátette, hogy májusban az írásbeli érettségi meg lesz tartva, a tervek szerint az átoltottság tekintetében pedig a szóbeli érettségit is meg lehet majd tartani júniusban. Arról, hogy a 16-18 év közötti állampolgárokat be lehet-e majd oltani, még folynak a tárgyalások.
A miniszter a halálozásra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy felesleges statisztikai vitákat folytatni, a kormány szerint azt kell nézni, hogy 2019-hez képest mennyien haltak meg 2020-ban összesen. A kormány álláspontja szerint ezt az adatot figyelembe véve Magyarország az egyik legjobban áll a koronavírus halálozási arányában. A miniszter arról nem beszélt, hogy a konkrét koronavírus általi halálozási arányról, amely szerint ennek pont az ellenkezője igaz, mi a véleménye.
Gulyás Gergely elmondta még, hogy a kormány nemsokára egy nagyszabású vakcinára való regisztrációra bíztató kampánnyal fog jelentkezni, amelyben közszereplők is részt fognak venni, hogy minél több állampolgárt ösztökéljenek a regisztrációra. Azt mondta, akárhogy is alakul a regisztráltak száma, május végére mindenkit be fognak oltani.
„Remélhetőleg a magyar turizmus olyan rekord nyarat tudhat majd magáénak, amire évek óta még a válság előtt sem volt példa.”
-fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy az Európai Parlamentben melyik frakcióhoz csatlakoznak majd a Fideszes képviselők, Gulyás Gergely kifejtette, hogy minden jobboldali frakció meghívta a Fideszt a képviselői csoportba. Az Európai Néppárt szerinte azonban nem jobboldali párt, így a kormány egy demokratikus, jogállami európai jobboldal kialakításán fog munkálkodni.
Szentkirályi Alexandra kifejtette, hogy még idén tavasszal elindul a Magyar Falu Program újabb pillére, a Vállalkozás Újraindítási program, amely első körben 25 milliárd forintos keretösszeggel tud majd elindulni. A program lényege, hogy az 5000 fő alatti települések 10 fő alatti vállalkozásai 2-10 millió forint vissza nem térítendő 70 százalékos intenzitású hitelt vehetnek majd fel, amelyeket bérekre, gépekre, műhelyekre, technológiára és képzésekre is fordíthatnak. A pályázat feltétele legalább egy lezárt üzleti év, a célja pedig a falusi munkahelyek és vállalkozások megőrzése.