Az Európa Tanács 14 oldalas jelentést írt a magyar médiahelyzettel kapcsolatban

A tizennégy oldalas jelentés a Népszava birtokába jutott, amelyben többek között többek között magyar civil szervezetekkel, újságírókkal, kormányzati szereplőkkel, például Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Orbán Balázzsal, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesével, Karas Mónikával, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökével, valamint Kozma Ákos ombudsmannal készítettek interjút.

A jelentés első részében a szabályozást elemezve kiderül, hogy a hatalmi ágak szétválasztására figyelő demokráciákban szokatlanul nagy hatalom összpontosul a médiát, a távközlési piacot, a frekvenciahasználatot egyaránt felügyelő hatóság elnökének kezében.

Megemlítik, hogy a Médiatanácsban 2010 óta csak kormánypárti delegáltak ülnek. Úgy van lehetőségük egyes médiatartalmak vizsgálatára és szankciók meghozatalára, hogy az erről szóló törvény nem sorol fel világos paramétereket arra vonatkozóan, mi számít jogsértésnek. A Digitális Média Szabadság Bizottság jogkörei is szintén ködösek.

A jelentés külön kitér a járványügyi veszélyhelyzet során meghozott, a médiát érintő kormányzati döntésekre:

  • a rémhírterjesztés szankciója
  • a veszélyhelyzetre hivatkozva az egyes állami szervek akár 45 napig elhúzhatják a válaszadást a közérdekű adatkérésekre
  • a „dróntörvény”, amely szerint jogszabály sértő, ha valaki felvételeket készít más ingatlanjáról engedély nélkül.

Ezek az Európa Tanács szerint súlyosan veszélyeztetik a sajtó szabad működését.

A jelentés kitér az Index tulajdonosváltására, a Klubrádió elhallgattatására és megjegyzi azt is, hogy mára a Népszava maradt az egyetlen ellenzéki hangvételű nyomtatott közéleti napilap. Dunja Mijatovic maga is azt tapasztalta, amikor a kormányzati szereplőkkel interjúzott, hogy többségük „gonosz, kormányellenes propagandának”, „Soros-ügynökök tevékenységének” tartja a médiában megjelenő kritikákat.

A dokumentum leszögezi, hogy a fizikai erőszak egyelőre nem fenyegeti az újságírókat, nem zárható ki, hogy az egyes gyűlöletkampányoknak végül ilyen hatása lesz. A jelentés végül nyolc pontban tesz javaslatot a felsorolt anomáliák megszüntetésére.

fotó: MTI/Szigetváry Zsolt