Az ellenzéki összefogás pártjai közös videóval ünneplik március 15-ét

A demokratikus ellenzéki szövetség tagja egy közös videóval jelentkeztek a nemzeti ünnepen, amelyben felvázolták az általuk ideálisnak vélt Magyarország képét.

Az MSZP elnöke, Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy a márciusi ifjak pontosan tudták, hogy a demokrácia nem magától értődő, sőt kemény politikai küzdelmet igényelt.

„Nem tévedtek, és az elmúlt 173 év azt mutatja, hogy a demokráciáért minden generációnak minden társadalomban újra meg újra meg kell harcolnia.”

-tette még hozzá.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke kiemelte, hogy amikor a nemzet nem szabad, akkor nem az számít, hogy miben különbözünk egymástól, hanem az, hogy mi köt össze minket.

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője elmondta, hogy félre kell tenni az apró nézeteltéréseket és vitákat annak érdekében, hogy együtt „összehangoltan és szervezetten vegyük fel a kesztyűt, amelyet a hatalom dobott elénk.”

Orosz Anna, a Momentum Mozgalom alelnöke szerint Magyarország jövőjében

„nincs helye a cenzúrának, szétvert szerkesztőségeknek, elhallgattatott rádióknak, vagy bezárt napilapoknak. Mert ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a nemzet sem.”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP_képviselője arról beszélt, hogy független igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség nélkül sem lehetünk szabadok.

„A törvény előtt ne fideszesek és nem fideszesek álljanak, mindenki legyen egyenlő. Senki se állhasson a törvények felett.”

-mondta.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke fontosnak látja, hogy ne szolgákra és urakra legyen bontva az ország, hanem mindenki kapjon egy esélyt. Elmondta, hogy az ellenzék egy szociális és esélyteremtő országban hisz.

Toth Bertalan, az MSZP társelnöke megígérte, hogy véget vetnek a magyar nép kifosztásának, visszaállítják Magyarországon a tisztesség hatalmát, és olyan országot építenek, ahol a becsületes munkát díjazzák.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a következőket mondta el:

„Olyan Magyarországot építünk, ahol a közös vagyonunk nem veszti el naponta közpénz jellegét. Az ország tönkretételét pedig senki sem nevezi nemzeti, keresztény kormányzásnak.”

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke arról beszélt, hogy olyan országot szeretne, ahol a hatalom nem akar beleszólni abba, kik vagyunk, vagy hogy mit nevezünk családnak, ahol ” a nő nem csak a konyhában vagy a szülőszobában nő, ahol partnerek vagyunk, és egyáltalán lehet szabadon szeretni és vigyázni egymásra.”

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke egy zöld Magyarország építésének fontosságára és a bolygó megóvására hívta fel a figyelmet.

Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja elmondta, hogy olyan országban szeretne élni, ” ahol, európainak lenni nemcsak azt jelenti, hogy ezen a kontinensen élünk, hanem azt is, hogy nem érünk kevesebbet, mint bármely más európai, legyen szó a fizetésekről, a kórházakról vagy az iskolákról.”

Végül Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szólalt fel, aki kiemelte:

„Olyan Magyarországot akarunk, ami otthon a nemzet egészének, nemcsak ennek vagy annak. Ahol persze vitázunk, és soha nem fogunk mindenben egyetérteni, de hisszük: csak együtt írhatjuk a magyar jövőt.”